Ennyivel költünk többet nyáron

Akár 3 milliárd forintnyi SZÉP kártyás költés is pörgetheti a Balatoni régiót a nyári hónapokban, ha az OTP SZÉP kártya utóbbi két évének nyári adatait vesszük alapul. A nyári szezon a tapasztalatok alapján majdnem akkora SZÉP kártya-felhasználást eredményez, mint az év többi időszaka összesen. 2012-ben 15,7 milliárd forintot, 2013-ban mintegy 20 milliárd forintot. 

Balaton a legnépszerűbb

Ha az utóbbi két év tapasztalatait vesszük alapul, akkor a júniussal kezdődő és augusztussal végződő nyári szezon kiemelkedő SZÉP kártyás felhasználást hozhat. A gyógy- és wellness turizmusáról ismert Budapest-Közép-Dunavidéki régió mellett – ami a kártyás költések összegének mintegy egyharmadát adja – a másik hagyományosan népszerű régió a Balatoni. Itt 2012-ben 2,5 milliárd forintnyi juttatást használtak fel a kártyabirtokosok, elsősorban a Szálláshely alszámláról.

Kétszeres felhasználás

A nyári szezonban különösen megmutatkozik az, hogy az OTP SZÉP kártya-birtokosok tudatosan használják a kártyájukra kapott juttatásokat. Ugyanis amíg egy átlagos napon 100 millió forint körüli összeget költenek el, addig a nyári szezonban ez az összeg jóval 200 millió forint fölé emelkedik.

„Az utóbbi két év megmutatta, hogy az OTP SZÉP kártya a magyar munkavállalók pihenésének egyik kiemelten fontos eszköze lett, hiszen mind a hosszúhétvégéken, mind pedig a nyári szezonban kétszeresére, háromszorosára emelkedik a SZÉP kártyákról felhasznált juttatások összege. „Büszkék vagyunk arra, hogy olyan rendszert sikerült kiépítenünk, ami az utóbbi két évben megfelelően kezelte ezt a megugrott felhasználást is. Biztosak vagyunk benne, hogy a 765.000 kártyabirtokosunk az idei évben is elégedett lesz a 22.000 elfogadóhelyünk több mint 45.000 felhasználási lehetőségével, és szeptemberben feltöltődve vágnak majd neki az ősznek” – ismertette várakozásait Gál Tamás, az OTP Bank Cafeteria szolgáltatás vezetője.

A nyári szezonban jellemzően megemelkedik a Szálláshely alszámla felhasználása is. Amíg egy átlagos hónapban az összes felhasználásnak a 17-18 százalékát adja ez az alszámla, addig nyáron ez az arány több mint 25 százalék.

Tudni akarjuk, mennyi az annyi

A kiemelt érdeklődés érzékelhető az OTP SZÉP kártya honlapjának forgalmán is. Amíg egy átlagos napon az oldalletöltések száma 75 ezer körül mozog, addig ez a szám a nyári hónapokban elérheti a napi 100 ezer látogatást is. Ez szám azt mutatja, hogy az OTP SZÉP kártyások már nemcsak a plasztiklapot, hanem annak kiegészítő lehetőségeit, az egyenleg lekérdezést, az elfogadóhely-keresést és az ingyenes mobil alkalmazást is tudatosan, gyakorlottan használják.


Táncra perdült a Szabadság-szobor

Táncra perdült a Szabadság-szobor 

Különleges látványban lehetett része, aki a október 11-én este a Fővám téren járt.
Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban 

Már nyáron körbejárta az internetet a hír, hogy lejárt Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. között a 2024-ig tartó szerződés, most kiderült: nincs folytatás.
Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba

Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba 

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására. Most már a Balatonban is megtalálható.
FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.
Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz

Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz 

A legendás vendéglátóhely október 28-án nyit ki utoljára.
Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót

Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót 

A székesegyház hatvan méteres tornyában ünnepelte az egymilliomodik látogatóját a Pécsi Püspökség.
Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs!

Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs! 

Kiemelten sok programmal készülnek az őszi szünetre a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben és a világörökségi helyszíneken.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.