Épül az ország egyik legnagyobb wellness komplexuma

A Modern városok programja keretében 12,7 milliárd forintból épül meg Miskolctapolcán az ország egyik legnagyobb wellness és élményfürdő komplexuma, a létesítmény alapkövét csütörtökön helyezték el, a fürdőt várhatóan jövőre avatják.

Az eseményen Gyopáros Alpár a Modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta: a program keretében kifizetett támogatások értéke országosan hamarosan eléri az 1500 milliárd forintot, a pénz több mint kétharmada hazai forrás, a magyar kormány támogatása a nagyvárosoknak. Miskolc és környéke mindebből 336 milliárd forint kap, eddig több mint 144 milliárd forintot fizettek ki, ezzel a magas kifizetési aránnyal a borsodi megyeszékhely élen jár a megyei jogú városok között. A Modern városok program az ország legnagyobb vidékfejlesztési projektje - tette hozzá.

{youtube|id=ksPDptXircU}

Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) Miskolc polgármestere azt hangsúlyozta: a komplexummal egy új fürdőváros születik Miskolctapolcán. Mint mondta: sehol a világon nincs még egy olyan helyszín, ahol egymástól pár lépésnyi távolságra található egy természetes barlangfürdő, egy hagyományos strand, és egy izgalmas, európai mércével is kiemelkedő szolgáltatásokat kínáló élményfürdő és wellness-központ. A polgármester úgy fogalmazott: a beruházás a nemzetközi fürdővilág elitjébe emeli Miskolctapolca nevét, és egyedülálló kínálata lesz a magyarországi turizmusnak, Miskolctapolca ma már a külföldi és a hazai turizmus egyik legkeresettebb turisztikai célpontja.

Az öt, ellipszis alakú épületben sakk-, pezsgő-, élmény- és wellness-medence, a tinédzsereknek három csúszdával ellátott medence, és külön egy élménymedence, a kisgyermekeknek két gyermekmedence és egy vizes játszótér jön létre, ezen kívül épül még kültéri medence is. A fejlesztés 70-100 új munkahelyet, és évi 280 ezer új látogatót jelent Miskolcnak. A strandfejlesztésen kívül több mint 600 millió forintból megújul a barlangfürdő melletti, sétányokkal tarkított őspark is a csónakázótóval együtt.

Forrás: MTI


Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.
Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták?

Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták? 

Ez jelentősen függ attól is, honnan érkeznek és mennyi ideig tartózkodnak fővárosunkban a városlátogató vendégek.
Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről

Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről 

Az ALDI Utazás megbízásából készült országos reprezentatív felmérés szerint a gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni.
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.
Fókuszban a gólyavédelmi program

Fókuszban a gólyavédelmi program 

A fenntartható örökség fókuszába került a Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.
Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon

Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon 

Az elmúlt egy hétben két magyarországi turisztikai szolgáltatás is megszerezte a Good Travel Seal Platinum minősítését.
Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben

Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben 

Több helyen pezsgő vagy Valentin-napi koktél is jár e napon a fürdőbe való jegyhez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.