Erdei élmények a mobilon

Ingyenesen felhasználható, okostelefonokra és táblagépekre alkalmazható mobilalkalmazást fejlesztett a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt.

Az egyedi Augmented Reality mobilalkalmazás célja a veszprémi Gulya-dombi parkerdő élővilágának és a környező látnivalóknak a bemutatása, valamint az interaktív oktatás elősegítése, amely a természetközeli nevelést segíti elő. A VERGA Zrt. innovációja azért fontos, mert a modern eszközökkel is a hagyományos értékeket mutatja be.

Az erdőgazdaságok körében elsőként létrehozott Erdei Kaland mobilalkalmazás interaktív funkciókat tartalmaz, amelyek iOS és Android alapú eszközökkel kompatibilisek. Az információk könnyen kezelhető menüszerkezeten keresztül érhetők el. Az applikáció tartalmaz egy tanösvény játékot, amelynek lényege, hogy a tanösvényt végigjárva, a tanösvény 8 állomásán elhelyezett táblák segítségével a felhasználó keressen, kutasson, játszva figyelje meg az erdőt, majd a túra végén, egy kvízjáték során tegye próbára a tudását.

Az alkalmazáson keresztül elérhető a „4 évszak az erdőben” tudástár, amely évszakokra bontva nyújt információt az erdőről, az erdő- és vadgazdálkodásról, továbbá az erdőben található állatokról. Az egyes tevékenységekhez és állatfajokhoz képanyag tartozik, így a tudástár elolvasása során olyan kiegészítő információkhoz juthat a túrázó, amelyek gyermekek és felnőttek számára egyaránt hasznos és érdekes ismereteket nyújtanak. A játékok csak és kizárólag a helyszínen nyújtanak igazi szórakozást, ott teljesíthetők, otthoni környezetben csak a lexikális információk érhetők el. Az alkalmazás letöltés után offline módban is működtethető. Az applikáció tájékozódást segítő térképén az aktív pontok a tanösvény közvetlen környezetének nevezetességeit jelzik.

Mivel a cégek életében a világhálón való jelenlét ma már alapvető követelmény, a VERGA Zrt. fontosnak tartotta, hogy a vállalat tevékenységéről, szolgáltatásairól, „A jövő a kezünkben van” közjóléti beruházás során létrehozott létesítményekről, a VERGA Zrt. erdeinek, területének kirándulási lehetőségeiről minél szélesebb kört tájékoztasson. Ennek érdekében a közelmúltban három stratégiai fontosságú honlapot hozott létre, amelyek a cég reményei szerint hasznos információkkal szolgálnak a honlapokat látogatók számára.

A www.vergafishinghunting.hu honlap a VERGA Zrt. vadászati és horgászati lehetőségeiről nyújt tájékoztatást, a www.vergasuli.hu oldalon az ajkai Hubertus Erdészeti Erdei Iskola, valamint az újonnan létrehozott várpalotai Zöld Tanoda programjaiba kapnak betekintést az érdeklődők, a 2013-ban útjára indított „A jövő a kezünkben van” közjóléti program során létrehozott kilátókról, tanösvényekről, kerékpárutakról, az alsóperei Bakony Zöld Szíve Központ létesítményeiről, továbbá egyéb programlehetőségekről pedig a www.vergakozjo.hu oldalon tájékozódhatnak a Bakony látnivalói iránt érdeklődők.

A tervek szerint a mobilalkalmazás a VERGA Zrt. összes tanösvényén, továbbá a www.vergafishinghunting.hu és a www.vergakozjo.hu honlapok rövidesen több nyelven is elérhetőek lesznek.


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.