Ezek idén a legvirágosabb települések

A Magyar Turisztikai Ügynökség 28. alkalommal hirdette meg a Virágos Magyarország versenyt, amely idén számos szempontból megújult. A megmérettetésre több mint 320 pályázat érkezett, a zsűri összesen 49 díjat oszt ki. 2021-ben a legvirágosabb települések Nagykanizsa, Veresegyház, Etyek és Buzsák lettek.

2021-ben a kétezer fő alatti településeken a már megszokott versenyszabályok alapján zajlott az értékelés, míg a nagyobb települések egy bemutatkozó anyag beküldésével online is nevezhettek, illetve választhatták a személyes jelenléttel történő zsűrizést is. Szintén idei újításként a pályázók tematikus nevezésekkel is részt vehettek a megmérettetésen, amennyiben csak egy parkot, teret, iskolaudvart szerettek volna bemutatni. A két éve megkezdett hagyományt folytatva a határon túli magyarlakta települések is nevezhettek a versenybe, közel negyvenen éltek ezzel a lehetőséggel.

A szakmai zsűri döntése alapján Nagykanizsa lett a legvirágosabb 30 ezer főnél népesebb város, míg a kisebb városok kategóriájának fődíját Veresegyház nyerte el. A 2.000 lakosnál nagyobb falvak közül Etyek, a kisebb falvak közül pedig Buzsák kapta a fődíjat. A fővárosi kerületek közül a IV. kerület érdemelte ki Budapest Főváros díját. Emellett számos különdíjas települést is hirdetett a zsűri: a Miniszterelnöki Különdíjat a városok kategóriában Szolnok, a falvak kategóriában pedig Varsány kapta, a Belügyminisztérium Virágos Önkormányzatért díját Lenti és Kübekháza nyerte el. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turisztikai különdíjában idén Makó és Poroszló részesült. A legvirágosabb határon túli település Romániából Kalotaszentkirály, Szerbiából Palics, Szlovákiából Tardoskedd lett. A Magyar Önkormányzati Főkertész Egyesület a veresegyházi Kisák Pétert tünteti ki az év főkertésze elismeréssel. (Az összesen közel ötven díjazottról a mellékelt táblázatban tájékozódhatnak.)



Az Európai Városok és Falvak versenye az elmúlt két évben elmaradt, 2022-ben azonban újra megmérettetnek európai szinten is a települések. A versenyben Székesfehérvár és Orfű mellett Veresegyház képviseli majd hazánkat.

A beérkezett pályázatokat egy 120 fős, kertész, tájépítész és turisztikai szakemberekből álló zsűri értékelte, akik megállapították: idén is folytatódott az az örömteli tendencia, hogy évről évre egyre színvonalasabb pályázatok érkeznek. Sorra szépülnek meg a közterületek, és számos településen átgondolt, a fenntarthatóság szempontjait is szem előtt tartó zöldfelület-fejlesztés zajlik.

November végéig minden nyertes megkapja a díjakat, a győztes pályázatok a Virágos Magyarország Facebook oldalán is megtekinthetők.


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.