Február 27-én nyílik az Utazás 2020 kiállítás

Az idén február 27. és március 1. között rendezik meg az ország és a régió legjelentősebb nemzetközi turisztikai seregszemléjét, az Utazás 2020 kiállítást, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 40 ország több mint 250 kiállítója várja az érdeklődőket 20 ezer négyzetméteren - jelentette be Tihanyi Klára, a főszervező Hungexpo Zrt. stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

A kiállítás belföldi díszvendége Eger és térsége, a külföldi Olaszország lesz. Az immár 43 éves rendezvénysorozat idei fő témája az aktív kikapcsolódás, mottója a kultúra és a vallás - mondta az igazgató. Az eseményt a Budapest Boat Show-val együtt rendezik meg. Idei újdonság, hogy a kiállítás első, szakmai napján megrendezik a CheckINN Turisztikai Karrier Expót, amely felvonultatja a turisztikai szektorban munkát kínáló vállalkozásokat - tette hozzá.

Tihanyi Klára szerint az Utazás 2020 rendezvényekre látogatók száma elérheti a 40 ezret. Massimo Rustico, Olaszország budapesti nagykövete elmondta: Olaszországból minden évben jelentős számú turista érkezik Magyarországra, és ez fordítva is igaz. Giovanni Bastianelli, az Olasz Nemzeti Turisztikai Hivatal ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy örömmel vállalták el a kiállítás külföldi díszvendégségét. Az Olaszországba látogató magyar turisták száma 4 százalékkal nőtt tavaly, az idén 5 százalékos növekedést várnak. A rendezvényen történelmi városaikat, műemlékeket és zarándokhelyeket mutatnak be. Budapestről 13 olasz városba indulnak repülőjáratok - hívta fel a figyelmet.

Minczér Gábor, az Utazás 2020 belföldi díszvendége, Eger alpolgármestere elmondta, hogy Eger továbbra is meghatározó Magyarország turizmusában: 2013-hoz képest 71 százalékkal nőttek a vendégéjszakák 2019-re, elérve a 700 ezret. A szálláshelyek száma is nőtt a látogatottsággal együtt, számos fejlesztést valósítottak meg. A belvárost megújították, új kerékpárutakat építettek, és a várat is rekonstruálták.

Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke elmondta, az idén a tavalyinál ezerrel több, 7100 négyzetméteren csaknem 13 vitorlással, motoros és elektromos hajóval, technikai felszerelésekkel, számos eszközzel várják az érdeklődőket a 29. Budapest Boat Show-n. A kiállításra a legjelentősebb magyar és külföldi hajómárkák hozzák el újdonságaikat, a színpadi programokon szó lesz az olimpiai felkészülésről, és bemutatkoznak az idei Kékszalag esélyesei.

Az Utazás kiállítással egy időben, de attól függetlenül rendezik meg az ország legnagyobb, extrém utazókat megszólító rendezvényét, a Járatlan Utakon Fesztivált, valamint a régió egyetlen Afrika tematikus fórumát, az Afrika Expót. Mindegyik rendezvény ugyanazzal a belépőjeggyel látogatható, a kiállításra a diákok pénteken ingyenesen léphetnek be.

Forrás: MTI


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.