Fizetnének a helyi vendéglátósok, hogy újranyisson a Barlangfürdő

A miskolctapolcai turizmusban érdekelt vállalkozók szerint a lehető leggyorsabban újra kellene nyitni a Barlangfürdőt - írja a Termál Online.hu.

Múlt hét óta nem üzemel a Miskolctapolca Barlangfürdő, valamint a miskolci Selyemréti Strandfürdő, a miskolctapolcai Ellipsum Élményfürdőt pedig október 3-án zárták be. A miskolctapolcai vendéglátásban érdekeltek részéről emiatt óriási a felháborodás, hiszen gyakorlatilag ellehetetlenültek a vállalkozásaik. Ezért a város önkormányzata a megyei iparkamara közreműködésével hétfőn fórumot hívott össze.

A Minap.hu beszámolója szerint itt Szopkó Tibor alpolgármester ismertette a bezáráshoz vezető okokat. A város energetikai kiadásai oly mértékben megugrottak, hogy ezt másképpen nem lehetett kezelni. A miskolci fürdők bezárása fájdalmas, de szükséges lépés volt.



A szolgáltatók nevében többen is felszólaltak, köztük Szendrei Mihály, az Aranykorona Történelmi Étterem-Hotel és Látványpince tulajdonosa, Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke:

„Ha a Barlangfürdő nem működik, az sok helyi vállalkozásnak katasztrófa. Üzleti és marketing szempontból is többet visz, mint amennyit az elérhető megtakarítás hozna. Kalkulációnk szerint az utolsó három hónapban a veszteségünk akár 470 millió forint is lehet. Álláspontunk szerint nincs olyan veszteség, amely indokolná ezt a teljes bezárást. A javaslatunk az, hogy nyissuk ki a Barlangfürdőt, legalább részlegesen, egyes energiaigényes szolgáltatások nélkül, vagy korlátozott nyitva tartással” – mondta Szendrei Mihály.

A fentiekhez több vendéglátós is csatlakozott, akik jelezték, akár anyagi szerepvállalásra is készek a fürdő újranyitásáért, és számos javaslattal is szolgálnak az olcsóbb, hatékonyabb működtetés érdekében. Erre az alpolgármester is nyitott volt és a konkrét, ezzel kapcsolatos tárgyalások már kedden megkezdődtek.



Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.