Formabontó balatoni útikönyvből ismerhetjük meg a térség új arcát

2014. júniusában új hangvételű, olvasmányos balatoni útikönyv kerül a boltok polcaira. A kiadvány létrehozásába a térség turisztikai egyesületeinek java is bekapcsolódott. Az útikönyv egy több kötetből álló balatoni sorozat első tagja, melyet több tematikus kiadvány követ a jövőben.

2013-ban számos, a régió iránt elkötelezett helyi turisztikai szervezet, önkormányzat és vállalat kapcsolódott be abba a projektbe, mely a Balaton belföldi népszerűsítését tűzte ki célul. A projekt vezetését a Kalliopé Kiadó vállalta fel. Idén júniusban kerül a boltok polcaira a BALATON – Új utak, friss élmények című útikönyv, mely az egyéves közös munka első „gyümölcse“.

Az útikönyv elkészítése tizennégy hónapot vett igénybe. Ezen időszak első felét a szerző „terepen“ töltötte, míg a háttérben dolgozó csapat az egyeztetéseket, a háttérmunkát végezte. A második hét hónapot az írás, a szerkesztés, a szakmai ellenőrzés, a fotóválogatás és -editálás, a tördelés, a nyomdai előkészítés és sokszorosítási munkálatok tették ki.

Személyes hangvételű útikönyv tele programokkal

A kiadvány újszerű: elkanyarodik a klasszikus útikönyvek semleges hangnemétől, azok almanachszerű felépítésétől, és inkább személyes hangvétellel, humorral, elragadtatással vagy éppen észrevételeket téve mesél a térségről. A kiadvány 12 mikrorégióra osztja, majd azokon belül településekre bontja a Balaton vidékét. A statikus látnivalók helyett az útikönyv szerzője, Zsiga Henrik inkább az élmények, a kalandok, a rendezvények felől közelítette a régiót, így temérdek állatpark, barlang, kirándulóhely, strand, kalandpark, étterem, hotel, falunap és fesztivál kapott helyet a könyvben.

A települések bemutatását tematikus oldalak lazítják, így kaphatnak az olvasók tömör áttekintést a balatoni szállásokról, a helyi közlekedésről, programokról, az őszi szezonról vagy épp a helyi gasztronómiáról.

Az útikönyv hangnemét az olvasmányosság határozza meg – elsődleges cél volt, hogy a lexikális tartalom ne tegye befogadhatatlanná a sorokat. Az olvasó egy szórakoztató, regényszerűen olvasható, ugyanakkor szakmailag feszes tartalmat vehet a kezébe, amely az általános ismeretek átadása mellett erősen hatni kíván a befogadó érzelmeire is. Ez okból a szlogen is: „Vidd haza az útikönyvet, vidd haza a Balatont!“

Blog és online fotóalbum is társul a könyvhöz

A BALATON – Új utak, friss élmények című útikönyv nem önálló kiadvány – létrehozását utazási blog kísérte, amelyen az olvasók folyamatosan beszámolót kaptak az aktuális utazásokról, élményekről. A kötet megjelenésével párhuzamosan online fotóalbumot is közzétesz a kiadó, melyen a túrák során elejtett több ezer fotó jelenik majd meg.

Az útikönyv első kiadását követően rögtön megkezdődnek a bővített kiadás munkálatai, mely során újabb desztinációk kerülnek feltérképezésre – ehhez további ötleteket, javaslatokat vár a szerkesztőség. Hasonlóképp megkezdődik a tematikus balatoni útikönyvek készítése, melyek közül elsőként a Balaton kerékpárral című kötet fog napvilágot látni – a tervek szerint 2015 tavaszán. A kiadványok létrehozásához további szakmai együttműködőket vár a kiadói közösség.

A BALATON – Új utak, friss élmények június közepétől lesz megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Bakonyerdő Zrt. látogatói helyszínein, és a térség számos Tourinform irodájában.


Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.