Gyerekkori emlékek a szivárványos lépcsőnél

Július 4-én nyílt meg az MBH Bank Művészeti Alapítvány pályázatán nyertes művészek második kamarakiállítása, amelynek keretében a Hungarian Art & Business (HAB) a földszintjén lévő központi térben bemutatkozási lehetőséget biztosít meglévő vagy kifejezetten a helyszínre tervezett művészeti projekteknek.

Az ’Art Wall Café’ elnevezésű pályázatot 8 egyéni művész és egy alkotópáros nyerte meg, akik közül ezúttal Kusnyár Eveline képzőművész alkotásai mutatkoznak be a nagyközönség előtt.

Az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával működő Hungarian Art & Business küldetésének fontos pillére a magyar kortárs művészet támogatása, a tehetséges művészek felkarolása és számukra kiállítási lehetőség biztosítása. Ezen elv mentén az Alapítvány Art Wall Café nevű, 2024-ben kihirdetett pályázata lehetőséget nyújt meglévő vagy célzottan a HAB központi terébe tervezett képzőművészeti projektek kiállítására.

A pályázatra bármilyen technikával megálmodott munkaterv benyújtható volt, de akár több alkotásból összeállított projekttel is lehetett jelentkezni.

A szakmai zsűri által kiválasztott nyertes projektek pedig egymást követően, a szivárványos csigalépcső melletti, nagy területű falfelületen kapnak helyet közel egy éven keresztül.

Így hathetente újabb és újabb művész vagy alkotópáros, név szerint Cseke Szilárd, Dékán-Deák Csenge és Gazsó Márta, Hajgató Terézia, Kala Bence, Kusnyár Eveline, Nagy Dániel, Takács Anett, Tóth Lea, illetve Závorszky-Simon Márton képeivel találkozhatnak a látogatók. Az Alapítvány emellett a művek installációjában és népszerűsítésében is támogatja a nyerteseket.  

A művész gyermekeinek hétköznapjait és saját gyermekkorának emlékeit fűzi össze
A művész gyermekeinek hétköznapjait és saját gyermekkorának emlékeit fűzi össze
Fotó: Hungarian Art & Business

 

Július 4-től Kusnyár Eveline Egy pillanat alatt című kamarakiállítása hívja különleges utazásra az érdeklődőket, amely a mindennapi cselekedetek mögötti boldog pillanatokat örökíti meg gyermeki szemszögből nézve.

A művész gyermekeinek hétköznapjait és saját gyermekkorának emlékeit fűzi össze, amelynek szimbolikáját egy rendszeresen feltűnő nyúl alakkal jeleníti meg. Alkotásaiban a felhőtlen boldogság, a modern világ elvárásaitól és befolyásolásától még mentes világszemlélet megtapasztalását helyezi fókuszba. A festményein megjelenő alakok részletgazdag elemeit homogén színfelületekkel variálja, miközben különféle tárgyak, hímzések és személyes gyermekrajzok elemei is gyakran visszaköszönnek a vásznon.

A kamarakiállítás megnyitóján Bacsek Júlia művészettörténész köszöntötte az érdeklődőket, majd maga a művész mutatta be az egyes darabokat és azok mögöttes tartalmát. A kiállított projekt augusztus 14-ig látogatható a HAB-ban.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.