Ha megéli 2035-öt, rá sem ismer majd a visegrádi várra

Akkor ugyanis, vagyis a visegrádi királytalálkozó 700. évfordulójára, teljesen megújul a visegrádi vár és környezete.

A már idén megkezdődő munkálatok részeként nemcsak a festői környezetben lévő visegrádi fellegvár és a királyi palota, de az alsóvár és a Salamon-torony, valamint a völgyzárófal és a vízibástya rekonstrukciója is megvalósul. A kulturális és turisztikai fejlesztések mellett pedig a településen élők érdekeit szolgáló beruházások is zajlanak.

A Salamon-torony és az alsóvár, valamint a fellegvár állapotának felmérésével és átfogó régészeti feltárásával kezdődik el a visegrádi együttműködés szimbolikus helyszínének megújítása. A kiemelt kormányzati beruházást Fodor Gergely kormánybiztos irányítja. „A V4 elnökségét átvevő magyar fél vállalja, hogy a négy nemzet számára is kiemelten fontos visegrádi várat jelentőségéhez és múltjához méltó módon állítja helyre. A „Visegrád 700” programnak köszönhetően 2035-re, a közép-európai együttműködés meghatározó visegrádi királytalálkozó 700. évfordulójára, a várat, a várhoz kapcsolódó történelmi épületeket és a környező területeket a hely szelleméhez méltó köntösbe öltöztethetjük", mondta ezzel kapcsolatban.

Ráfér nagyon az épületekre a felújítás

Az épületek állapota az utóbbi évtizedekben jelentősen leromlott, a teljeskörű rekonstrukció nem halasztható tovább. Jól mutatja ezt, hogy a Salamon-torony gyilokjárója életveszélyessé vált, az alsóvár épületei közül több beázik. A fellegvár területének egy része szintén nem látogatható. Volt, ahol egész boltívek omlottak le.

A „Visegrád 700” program keretében helyreállítják és megerősítik a Salamon-tornyot és az alsóvár többi épületét, megvalósul a völgyzárófal és a vízibástya rekonstrukciója, megújul a visegrádi fellegvár és a királyi palota. Emellett akadálymentesítik a területet, valamint összekapcsolják a várrendszer két pontját, biztosítva ezzel a szabad átjárást. A jelenleg már korszerűtlen kiállításokat is átalakítják, úgy, hogy azok igazodjanak a 21. századi látogatói igényekhez.

Hatalmas látogatói szám

A Dunakanyar páratlan panorámájával rendelkező történelmi épületegyüttesét évente több százezer látogató keresi fel. A felújítások hozzájárulnak a település turisztikai fejlődéséhez. „A Visegrád 700 fejlesztési program keretén belül megvalósuló projektek arra hivatottak, hogy a visegrádi polgárok és vendégeink napról napra jobban érezhessék magukat. A munkák során rendkívül fontos szempont a város működésének fenntartása” – fogalmazott Eöry Dénes, Visegrád polgármestere.

A munkálatok ütemezetten zajlanak, a rekonstrukció idején a fellegvár és az alsóvár is látogatható lesz.

Forrás: Szöveg és fotók: Várkapitányság


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.