Ha Vácon jár, ezt látni kell!

A Sajdik Gyűjtemény Vác idén is megrendezi a Karikatúra Napot, amelynek alkalmából a névadó művész, Sajdik Ferenc is tiszteletét teszi állandó életmű kiállításán.

A Munkácsy-díjas Érdemes Művész 2022. szeptember 18-án, vasárnap délután dedikálásra érkezik a Pannónia Házba, a program azonban már 10 órakor elkezdődik. A látogatókat Gombóc Artúr és Süsü fogadja, akikkel bátran lehet fotózkodni is, 11 órától pedig színpadra áll a Világ Legügyetlenebb Bűvésze. Szép Bence műsorát gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánljuk!

 

A tavalyi évhez hasonlóan idén is készülnek majd portrékarikatúrák. A meghívott rajzművészek akár fénykép alapján is megalkotják a különféle fizimiskákat, így akár meglepetésként, ajándékba is lehet tőlük képeket kérni.

13 és 14 órai indulással táraltvezetésekre várjuk azokat az érdeklődőket, akik kíváncsiak Sajdik Ferenc életútjára, művészetére, és szívesen meghallgatnának néhány anekdotát, érdekességet az elismert művészről. Személyesen 15 órától találkozhatnak majd vele a rajongók, de már most érdemes előkészíteni az otthon elérhető műveit, amelyekben elhelyezheti majd kézjegyét. Amennyiben nincs ilyen, a Gyűjtemény shop-jában megvásárolható lesz A Varázsló felemeli ceruzáját c. képes albuma.

16 és 18 óra között Szottfried Zsófia, a Sajdik Gyűjtemény múzeumpedagógusa várja az alkotni vágyó gyerekeket, majd a napot az Európa-szerte ismert és elismert mozgáskomikus, Méhes Csaba pantomim-művész előadása zárja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Turizmus Online


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.