Hat gyártó-tervező páros az MDDÜ inkubációs programjában

Harmadik alkalommal valósul meg a design LAB A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) 2022-ben is elindította a design LAB inkubációs programját, amely ezúttal is számos hazai tervező és gyártó fantáziáját mozgatta meg.

A támogatásra benyújtott 36 pályamunka közül a szakmai bizottság döntése értelmében hat gyártó-tervező páros került ki győztesen, és kapott esélyt innovatív terméke vagy termékcsaládja sorozatgyártására. A nyertes pályamunkák között szerepelnek a körforgásos gazdaság elveinek megfeleltethető tárgyak, a kontaktmentes eszközmegosztásra épülő bútorzatok, valamint az energiabarát kültéri főzést támogató eszközök is.

 

Az MDDÜ 2020-ban azzal a szándékkal hozta létre a design LAB inkubációs programot, hogy elősegítse a kollaborációk létrejöttét a szektor szereplői között. Valamint célja továbbá, hogy támogassa a hazai tervezők és gyártók fejlődését, az új szereplők piacra lépését, nagy hangsúlyt fektetve a gyártásfejlesztésre, az iparág versenyképességének növelésére és az ágazat exportjának ösztönzésére.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is a Speed Dating esemény keretében mérhették fel a programra pályázni kívánó gyártók és tervezők a közös kollaborációban rejlő lehetőségeket. A 2022-es Speed Datingen 17 gyártó és 12 tervező részvételével összesen közel 50 beszélgetés zajlott le, amelynek eredményeként 36 pályamunkát adtak be a jelentkezők. A beérkezett pályázatokat elismert szakemberekből álló bírálóbizottság értékelte.

A szakmai zsűri mellett Jakab Zsófia, az MDDÜ vezérigazgatója, Forintos-Szűcs Anita vezérigazgató-helyettes, Vági Oszkár szakmai tanácsadó, valamint az Ügynökséggel együttműködő VIA (Valorisation de I’Innovation dans I’Ameublement) francia designintézet részéről pedig Jean-Paul Bath fogalmazott meg véleményt.

A végső döntés értelmében hat pályamű kapott lehetőséget szériaérett terméke sorozatgyártásának megkezdésére. A támogatást nyert projektek augusztus elsejével átléptek a hathónapos megvalósítási fázisba, amelynek végén, 2023 januárjáig elkészülnek a véglegesített, értékesítésre szánt termékek.

„Szeretnénk, hogy a kreatív üzleti megoldások elismerésével és széleskörű népszerűsítésével hozzájáruljunk az igényes kollaborációk számának növekedéséhez. A program során megvalósított alkotások olyan új és formabontó megoldásokkal és szemléletben készülnek, amelynek köszönhetően büszkén képviselhetik a hazai kreatívipart akár a nemzetközi porondon is”, értékelte a kollaborációk nyújtotta lehetőségeket Forintos-Szűcs Anita, az MDDÜ általános vezérigazgató-helyettese.

Forrás: MDDÜ / Turizmus Online


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.