Hatszázan ünnepelték a 20 éves Haris Travel Clubot

A kulturális körutazások szervezésében nagy tapasztalattal rendelkező Haris Travel Club – követve több éves hagyományát – immár a 16., egynapos szezonnyitó élménytúrájára hívta törzsutasait, útjaik értékesítőit és a szaksajtót február 8-án, vasárnap.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Haris Travel Club programján hatszázan ültek be a megújult Liszt Ferenc Zeneakadémiára, ahol a jelenlévők a híres épület történelméről hallgathattak meg előadást, majd koncerten vettek részt, ahol Bach, Beethoven, Brahms és Schumann művek hangzottak el.

A program következő részében a csoport egy része – mintegy 350 fő – hét busszal indult el Visegrádra. Útba ejtettük többek között Esztergomot is, ahol egy kis buszos városnézés következett.

A programon szerencsénk volt, mert szeles időben, de gyönyörű napsütésben nézhettük meg Visegrádon a Mesterségek udvarát, ahol megismerhettük a hagyományos középkori mesterek kézműves termékeit, ráadásul forralt bort is kóstolhattunk a pogácsa mellé.

A Mátyás Palotában, vagyis a Visegrádi Királyi Palotában az iroda filmes összeállítással ajánlotta idei útjaikat – a vetítést Haris Ernő, a Haris Travel Club Utazásszervező Kft. ügyvezetője moderálta. 2015-ös téli katalógusuk négy hónap alatt öt földrészre és 35 országba kalauzolja el az utazni vágyókat Dél-Amerikától Európán és a Közel-Keleten át egészen Ausztráliáig és Új-Zélandig. Az ügyvezető azt is elmondta, hogy az eltelt húsz év alatt India-specialistává váltak, négy különböző útvonalú tartalmas programot állítottak össze, és arra is figyeltek, hogy az adott térség minden fontos látnivalóját a programba építve ismerhessék meg a látogatók.

A vetítés után átsétáltunk a Reneszánsz Étterembe, ahol kosztümös felszolgálók kínáltak többfogásos menüt, emellett reneszánsz muzsika szórakoztatta a vendégeket.

Haris Richárd kérdésünkre elmondta: a nagy nyári katalógusukat készítik éppen, amelyet egy hónapon belül mutatnak majd be.

Bővebb információ: http://www.haristravel.com


Meghalt Somogyi Győző

Meghalt Somogyi Győző 

A hírt a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság tudatta tagjaival.
 A Palatinus legnépszerűbb látványossága  visszatért

A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért 

Az idei nyári főszezon egyik kiemelt fejlesztése a Palatinus strand közel százéves hullámgépének felújítása, amely sikeres próbaüzemet követően ismét működik.
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.