Hosszabb a nyitvatartás a Szépművészeti El Greco-kiállításán

A tárlat utolsó hétvégéin hosszabb nyitvatartással várják a látogatókat a Szépművészeti Múzeum El Greco-kiállításán, amelyet a tavaly októberi megnyitó óta már csaknem százötvenezren láttak - közölte az intézmény szombaton az MTI-vel.

A közleményben azt írták, most vasárnap egy órával korábban, 10 óra helyett 9 órakor nyitja meg kapuit a látogatók előtt a Szépművészeti Múzeum és este 7 óráig látható a kiállítás. A következő, valamint a záró hétvégén, február 18-án és 19-én pedig 9 órától 20 óráig várják a tárlatra látogatókat. Kiemelték, hogy első alkalommal láthat a magyar nagyközönség El Greco életművét átfogóan bemutató kiállítást Budapesten. A Szépművészeti Múzeum tárlatának célja, hogy széles körű áttekintést adjon az európai művészet történetének egyik legkiemelkedőbb mestere, El Greco, azaz Domenikosz Theotokopulosz (1541-1614) életművéről, bemutatva a festő teljes formai komplexitását és nagy ívű stílusfejlődését. A február 19-ig nyitva tartó nagyszabású kiállításon a látogatók több mint félszáz alkotást láthatnak a spanyol-krétai mestertől.

A tájékoztatás szerint a Szépművészeti Múzeum őrzi a kontinens egyik legjelentősebb spanyol festészeti gyűjteményét, ezen belül Spanyolországon kívül Európában a legtöbb, hat saját kezű El Greco-festménnyel. A múzeumban látható művek mellett a tárlatra több mint negyven magán- és közgyűjtemény, például a madridi Museo Nacional del Prado és a Museo Nacional Thyssen-Bornemisza, a toledói Museo del Greco, a párizsi Musée du Louvre, a londoni National Gallery és a washingtoni National Gallery of Art kölcsönzött alkotásokat. A kiállítás végigvezeti a nézőt azokon a földrajzi helyeken, művészeti központokon, ahol a mester megfordult: különös tekintettel a festői tudásának alakulását döntően befolyásoló itáliai városokon, Velencén és Rómán keresztül egészen Toledóig, ahol élete több mint felét töltötte, és ahol művészete a maga teljességében kibontakozott - áll az összegzésben.

Forrás: MTI


2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél 

A város a főszezon mellett erősödő tavaszi és őszi forgalmat, illetve erős külföldi vendégszám növekedést realizált.
Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken

Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken 

Az új nevek közül a Grammy-díjas amerikai énekes-dalszerző Judith Hill kétségtelenül a 2025-ös Jazzpiknik egyik legnagyobb dobása lesz.
Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban

Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban 

Ezen az estén a klasszikus magyar irodalom nagyjainak emlékét idézik fel.
Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban

Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban 

A tárlat 2025. február 13. és március 30. között látható a Capa Központban.
Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.