Növények napja Szegeden

A növényi sokféleséget és a növényeknek az emberi életben betöltött fontos szerepét mutatják be szombaton a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében, ahol a családi napra várják az egykor az egyetemen végzett biológusokat is – tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

2025. május 24-én megrendezésre kerülő változatos és érdekes előadásokkal, bemutatókkal a növényi sokféleségre, a növényeknek az emberi életben betöltött fontosságára igyekeznek felhívni a figyelmet. Mint írják, a programok egyik célja, hogy a természetvédelemmel és az élővilág védelmével is megismertessék a látogatókat.

A botanikus kertben pecsétgyűjtő kalandtúrára várják a családokat. A résztvevők az állomások meglátogatása során mások mellett az egyetemi tanszékek, az SZTE Interaktív Természetismereti Tudástára, a Gabonakutató Nonprofit Kft. és a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkájába bepillantva kaphatnak képet a növényvilágról.


Fotó: Szegedi Tudományegyetem Füvészkert

Hagyományt teremtve szervezte meg a füvészkert a biológustalálkozót a korábban Szegeden végzett kutatók és tanárok számára, hogy minden évben a szakmai programokon túl is találkozhassanak egymással.

Az esemény arra is lehetőséget teremt, hogy a biológusok bemutathassák, civilben mivel foglalkoznak.

A kert rendezvénysátrában A természet bűvöletében címmel Maderspach Katalin festményeiből nyílik tárlat, a mediterrán üvegházban pedig a Biológus a festőállványnál című kiállításon Széles Eszter képei láthatók majd.

A színpadi programok fellépői között több egykori biológushallgató is szerepel majd. A Hegedű, gitár és (g)ének című előadáson Csigér István, Wodala Júlia és Wodala Barnabás triója elsősorban Simon és Garfunkel szerzeményeiből játszik majd. A kora délutáni folklórbemutatón a táncosok és a zenészek is biológusok lesznek a népzenei színpadon, ahogy a Czutorok akusztikus koncertjén is, ahol az egykori szegedi biológia-kémia szakos hallgató, Czutor Zoltán családjával ad elő saját szerzeményei mellett válogatást kedvenc dalaiból.


Keleti csoda a szegedi füvészkertben

Keleti csoda a szegedi füvészkertben 

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya látható Szegeden.
Jön a Strandok Éjszakája

Jön a Strandok Éjszakája 

Több mint ötven hazai fürdő csatlakozik az Strandok éjszakájához szombaton.
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez

KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez 

Aki a Ráckevei–Soroksári Duna-ág térségében keres aktív kikapcsolódást, annak érdemes Kiskunlacházán megállnia.
Négy turisztikai alrégióra osztanák a Balatont – megalakult a B4 Szövetség

Négy turisztikai alrégióra osztanák a Balatont – megalakult a B4 Szövetség 

Új turisztikai együttműködés jött létre a Balaton térségében.
Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője

Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője 

Kapitány István Csendes Olivért kérte fel a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetésére.
Hőlégballon verseny Kaposváron

Hőlégballon verseny Kaposváron 

A repülésekre július 30-án, 31-én, és augusztus 1-jén két alkalommal, augusztus 2-án pedig egyszer kerül sor.
Különleges installáció érkezik a Művészetek Völgyébe

Különleges installáció érkezik a Művészetek Völgyébe 

Nagyszabású land art installációval, közösségi alkotással és kreatív workshopokkal érkezik idén a Művészetek Völgyébe a Hungarian Art & Business (HAB) művészeti központ.
Új alelnök a MaReSz vezetésében

Új alelnök a MaReSz vezetésében 

Beválasztották Tatár Györgyöt az elnökségbe.
Óvatosan most az utakon!

Óvatosan most az utakon! 

Megkezdődött az őzek násza, ezért fokozott figyelemre van szükség az utakon.
Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei

Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei 

Az „Év faja” típusú kezdeményezések elsődleges célja nem egyszerű népszerűségi verseny, hanem tudatformálás: minden választott faj vagy élőhely egy-egy természetvédelmi problémát vagy élőhelytípust is képvisel.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.