Idén a magyarok fele tervez külföldi nyaralást

Itthon pedig a jó árakat és elsősorban a vízpartokat keresik.

A hazai lakosság mintegy 20 százaléka választ idén külföldi és belföldi nyaralóhelyet, a távolabbi úticélokat főként a fővárosiak és magasabb végzettségűek engedhetik meg maguknak, az utazási kedv pedig a 30 év alatti fiatalok körében a legnagyobb, derül ki a Generali friss reprezentatív felméréséből.

A biztosító arra is kíváncsi volt, hogy milyen preferenciák alapján választunk magunknak nyaralóhelyet, és melyek azok a tényezők, melyek a leginkább veszélyeztetik a békés kikapcsolódást. Betegségek, lopás, rossz szállás és pocsék idő – ezektől rettegnek a legjobban a vakációzó magyarok.

 

Indulni szeretnénk, csak még nagy a bizonytalanság

Éppen, hogy csak elkezdte kiheverni a hazai és a nemzetközi turizmus a COVID-sokkot, idén már az ukrajnai konfliktus és az egyre magasabbra szökő árak borzolják az utazni vágyók kedélyeit és tántorítják el még a „feketeöves” nyaralókat is. A Generali Biztosító reprezentatív kutatásban kérdezte a hazai lakosságot arról, mit terveznek az idei vakációszezonra, a válaszok pedig hűen tükrözik a nagyfokú bizonytalanságot: míg a megkérdezettek közel 60 szézaléka szinte biztosan eltölt néhány napot egy belföldi üdülőhelyen, 47 százalékuk úgy nyilatkozott, idén biztosan nem lépi át a határt a nyári hónapokban. Emellett az is kiderült, hogy csupán a magyarok ötöde szeretne meglátogatni külföldi és hazai úticélokat is a szünidő alatt.

Az tehát jól látszik, hogy ebben a szezonban a legtöbben biztosra mennek, és nem kockáztatják meg a nagyobb utakat az újra és újra felbukkanó koronavírus és a háború árnyékában – és persze sokkal tudatosabban vigyáznak a pénztárcájukra az instabil gazdasági helyzetben.

Életkor és anyagi helyzet szerint választunk úticélt

A felmérés szerint a külföldi nyaralást tervezők között jelentősen felülreprezentáltak a Budapesten és a nagyobb városokban élők, valamint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők – ez arra utal, hogy az úticélok kiválasztásában valóban döntő szerepet játszanak az anyagi lehetőségek, ez pedig még a belföldön vakációzók között is megmutatkozik.

A korosztályok közül a 30 év alatti fiatalok körében a legkiugróbb az utazási kedv, őket pedig az 50-es, 60-as éveiket taposó magyarok követik. Az életkor a nyaralóhely kiválasztásánál is jelentős szempontnak bizonyul, hiszen míg az idősebbek elsősorban a nyugalmasabb fürdőhelyeket és wellness-létesítményeket keresik, addig a legfiatalabbak a mozgalmas, kulináris élményeket kínáló helyeket (pl. borvidékek), a 30-39 éves korosztály pedig a gyermekbarát környezetet.

"Nekem a Balaton a Riviéra..."

„Összességében továbbra is a Balaton a legnépszerűbb hazai turisztikai célpont, ha nyaralóhelyet kell választani, akkor a magyarok 36 százalékának azonnal a magyar tenger jut eszébe. Szorosan követik a wellness-központok és gyakorlatilag bármilyen vízközeli úticél – ez persze nyáron érthető is. Érdekes, hogy a hegyvidéki kikapcsolódások is egyre felkapottabbak, valószínűleg a nyugodtabb, kevésbé forgalmas lokációjuk miatt. A fentieket támasztja alá ismételten, hogy a megkérdezettek 15 százaléka szerint mindegy is, hogy hová jut el az idei vakációszezonban, az egyetlen szempont a kedvező árfekvés” – mondja Szikszai József, a Generali kárrendezési vezetője.

Mumusok: betegség, lopás és rossz idő

Sajnos azonban a gondos tervezés, az anyagi lehetőségek és az utazási preferenciák felállítása sem garantálhatja mindig azt, hogy a megszervezett álomnyaralás pontosan úgy sikerüljön, ahogy azt elképzeltük. A Generali kutatása azt is felmérte, hogy pontosan melyek azok a tényezők, melyektől a magyarok leginkább tartanak, és amelyek pillanatok alatt tönkretehetik a vakációt. Nos, a válaszadók elsősorban a saját és családjuk egészségét veszélyeztető hirtelen megbetegedésektől és balesetektől tartanak (82%), ezt követi a különböző nagyértékű tárgyak vagy készpénz eltűnése és a lopások (78%), illetve sokak szerint kifejezetten nagyot ront az üdülés élvezeti értékén, ha megérkezéskor csalódnak a szálláshelyben (59%). Emellett a megkérdezettek több mint fele fél attól, hogy a szabadnapok és a befizetett összegek is pocsékba mennek a rossz időjárás miatt (53%), miközben ezzel a tényezővel valójában nem tudnak előre kalkulálni, sem változtatni rajta. 

Forrás: Generali Biztosító


Újra nyit a Dinó Park

Újra nyit a Dinó Park 

Megkezdi az idei szezont Budapest egyik kedvenc élményparkja, a DinoPark KÖKI 25 helyszínnel és 80 dinoszaurusszal várja látogatóit.
Majomtúra a Richter Safari Parkban

Majomtúra a Richter Safari Parkban 

Pénteken nyitja meg újra kapuit a nagykőrösi Richter Safari Park, ahol az idei szezonban majomtúra is várja az érdeklődőket .
Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.