Időkapszulák a megújult veszprémi Főszékesegyházban

Rézből készült, henger alakú időkapszulákat helyeztek el a Szent Mihály Főszékesegyházban. A most elhelyezett időkapszulák közül kettőt – egy kőládába helyezve – a beruházásokhoz kapcsolódó kutatások során találták a főtemplom szentélyében lévő jobboldali ülőfülke mögött, befalazva. Ezek és egy – ezekhez hasonló mintára készített – új került most vissza az eredeti helyre.

Építési beruházások során bevett szokás időkapszulák elhelyezése, amelyekbe többnyire az adott kor tárgyait, üzeneteit, dokumentumait helyezik el egyfajta üzenetként az utókornak. Tették ezt a múltban is többször. A Szent István Templom (Ferences templom) tető- és homlokzat-rekonstrukciója során a kereszt alatti gömbből is előkerült egy múltbéli üzenethordozó. A kapszulában többek között korabeli fizetőeszközt és négy levelet is találtak. A régi, de erősen károsodott alapján elkészített új hengert, a régi dokumentumok másolataival egyetemben tavaly ősszel Dr. Udvardy György veszprémi érsek elhelyezte a templomkereszt gömbjébe, beletéve a Ferenc pápától kapott rózsafüzérét is.

 

A Szent Mihály Főszékesegyház esetében a két korábbi századelős tárgyat a kivitelezés közbeni kutatói megfigyelést végző szakember találta meg. A hengerek egy mészkő ládában voltak, amelynek tetején az 1910-es évszám szerepelt, a főtemplom szentélyében lévő jobboldali ülőfülke háta mögött befalazva. Az egyik hengerben egy tudósítást találtak a főtemplom felszenteléséről, a másikban egy 1909-ben kiadott egyházmegyei névtárt és kilenc korabeli pénzérmét. 

Most ezeket az időkapszulákat visszahelyezték, és kiegészítették egy ezek mintájára készült új réz időkapszulával. Ez utóbbi korunk üzenetét és tárgyait tartalmazza úgy, mint az aktuális egyházi-társadalmi helyzet leírása, feltüntetve rajta Ferenc pápa, Erdő Péter bíboros, a Veszprémi Főegyházmegye főpásztorának és a Szent Mihály Főszékesegyház plébánosának neve. Bekerült az új hengerbe egy rövid összefoglaló a főszékesegyház megújításának főbb mozzanatairól is. 

A Szent Mihály Főszékesegyház ismét látogatható lesz, a nagycsütörtöki liturgia már itt kerül megtartásra.

 

 

Forrás: Turizmus Online


Komolyzenei fesztivál Szegeden

Komolyzenei fesztivál Szegeden 

Az április 1-jéig tartó eseménysorozat idén Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója köré szerveződik.
André Kertész kiállítás a Capa Központban

André Kertész kiállítás a Capa Központban 

Válogatás André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből.
Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten

Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten 

A Nemzetközi Termálturisztikai Konferenciát június 4-6. között tartják a magyar fővárosban.
Hazai kutatás a bolygónk sorsáról

Hazai kutatás a bolygónk sorsáról 

A friss kutatás szerint környezetbarát termékek vásárlásával nyugtatja a lelkiismeretét bárki, mintsem csökkentené a fogyasztását
Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában

Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában 

Különleges látványban lehet részük azoknak, akik a belvárosi Falk Miksa utcába látogatnak: egy 400 kilós műalkotás tűnt fel a Virág Judit Galéria előtt.
A Fürdőszövetség  az idei tervekről

A Fürdőszövetség az idei tervekről 

2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig elmaradt mintegy 10 százalékkal a 2019-estől.
Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban

Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban 

A fényképezés nem csupán dokumentáció, hanem felfedezés is – a valóság rétegeinek feltárása, a láthatatlan láthatóvá tétele.
Ilyen lesz az idei évad Szigligeten

Ilyen lesz az idei évad Szigligeten 

Május 1-jén a 35. Mediawave Fesztivállal indítja útjára a 2025-ös tavaszi-nyári évadot a Szigliget Várudvar.
Hétvégén még síelhet a Mátrában

Hétvégén még síelhet a Mátrában 

Kiváló, havas pályák, tavaszi síélmény vár mindenkit – üzenik a szervezők.
Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély

Sajátos módon ünnepli születésnapját a gyulai kastély 

Immár negyedik éve szervezik meg a találkozót, amely akkora népszerűségre tett szert, hogy kihagyhatatlan programelemmé vált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.