Így hatott a pandémia a magyar kultúrára

A koronavírus-járvány kitörése nehéz helyzetbe hozta a kulturális intézményeket, közöttük a színházakat és múzeumokat, de a pandémiát követően gyors visszarendeződés következett. A könyvkiadás esetében nagy fellendülést hozott a 2020-as év, amely a későbbiekben is kitartott - írta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány a magyar kultúra napja alkalmából közreadott elemzésében.

Magyarország esetében európai összehasonlításban igen magasak a GDP-arányos kulturális kiadások: a magyar kormányzati költségvetés kulturális ráfordításai 2013 óta az öt legnagyobb aránnyal rendelkező európai uniós tagállam között szerepelnek, Magyarország 2016 óta a három legmagasabb kulturális kiadásokkal rendelkező tagállam között van, míg 2018 óta Magyarország az első a rangsorban - hangsúlyozták az MTI-hez hétfőn eljuttatott elemzésben.

Fotó: depositphotos.com
Fotó: depositphotos.com

Mint írták, fontos tényező a kulturális szektor számára, hogy a nagy léptékű állami kiadások a válságos időszakban is fennmaradtak, ez is megalapozhatta a gyors visszarendeződést.

Felidézték, a 2010-es évek eleje óta nőtt a színházak és múzeumok látogatottsága: a színházak esetében 2010 és 2018 között 90 százalékkal, a múzeumok esetében 2012 és 2019 között 40 százalékot közelítő mértékben emelkedett az ezer lakosra jutó látogatások száma.

E kedvező folyamatban a koronavírus-járvány hozott nagyobb törést, amelyet gyors visszarendeződés következett, ugyanakkor 2022-ben még nem érte utol a pandémia előtti szinteket.

Színház / Fotó: Centrál Színház
Színház / Fotó: Centrál Színház

A 2023-as évre vonatkozóan a KSH 2024 júniusában közöl számokat. Az alapítvány szerint azonban a szektor dinamikus fejlődését vetíti előre, hogy 2023-ban a Szépművészeti Múzeum minden idők tíz leglátogatottabb kiállítása közül kettőt is bemutott: Renoir képeiből készült kiállítást 2023 decemberéig több mint 200 ezren látogatták meg, Csontváry születésének 170. évfordulóján nyílt kiállításra pedig szintén több mint 200 ezren voltak kíváncsiak.

A könyvkiadás tekintetében 2010 és 2022 között 50 százalék körüli volt a növekedés, és ez a folyamat a járványhelyzet idején tovább gyorsult: 2019 és 2020 között 17 százalékkal emelkedett a kiadott könyvek és füzetek száma évente - írták.

Múzeum / Fotó: Szépművészeti Múzeum
Múzeum / Fotó: Szépművészeti Múzeum

Az olvasás igen népszerű szabadidős tevékenységgé vált a járvány időszakában. Az Európai Könyvkiadók Szövetségének (Federation of European Publisher - FEP) felmérése szerint a világ népességének harmada több könyvet olvasott, és hangoskönyvet hallgatott otthon a járvány idején, mint előtte.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) és a Tárki közös felmérése alapján, Magyarországon is hasonló volt ez az arány, az online válaszadók 31 százaléka több időt szánt könyvek olvasására 2020-ban, mint az előző évben: a digitális könyvek olvasására az online válaszadók 18 százaléka, míg hangoskönyvek hallgatására 6 százaléka fordít több időt - írták.

Könyv / Fotó: Könyvfesztivál
Könyv / Fotó: Könyvfesztivál

A közlemény kiemeli: Magyarországon a járványhelyzet után is szárnyal a könyvkiadása a KSH vonatkozó adatai szerint. Mint írták, a Z generáció tagjai szeretnek olvasni, és körükben is elsősorban a papíralapú könyvek a népszerűek a nemzetközi felmérések alapján. Ezt támasztja alá az MKKE által készített 2020-as felmérés is.

A fiatalok körében a legnépszerűbbek az önismereti könyvek, de népszerűek a fantasy, sci-fi, horror, valamint a  szuperhősös és romantikus alkotások is - olvasható az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében.


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.