Megszületett a Balaton Bora

Egy létrehozandó balatoni régiós termékkategória első példájaként készül 2015-től a Balaton Bora; az olaszrizlingből készítendő bor kritériumrendszerét a hétvégén tette közzé a kezdeményezést meghirdető Balatoni Kör.

"A jól működő borvidékek a világon mindenhol régiós arculatot építenek, mi azonban azt szeretnénk, ha a jövőben létrejönne majd egy balatoni termékvédjegy és ezt a minősítést a bortól a kecskesajtig a minőségi helyi termékek kaphatnák meg. Ennek az első terméke lehet a Vinea Balaton védjeggyel ellátott Balaton Bora" - mondta el az MTI-nek a húsz legismertebb balatoni borászt és vendéglátóst tömörítő Balatoni Kör elnöke.

Kardos Gábor elmondása szerint az összes balatoni borászt várják a most meghirdetett, nyitott termékszerkezetbe. A Balaton Bora egységes címkével és arculattal jelenik meg, valamint egységes stílusban készül olaszrizlingből, de minden termelő a saját borát szűri majd.

Ezek tartalmas, 12-13 százalékos alkoholtartalmú borok legfeljebb 4 gramm maradékcukrot tartalmazhatnak és legalább négy hónapot kell tartályban vagy részben ászokhordóban, majd minimum egy hónapot palackban érlelődniük.

A kezdeményezés népszerűsítése most kezdődik, hogy a 2015-ös évjárattal elindulhasson a rendszer. A tervek szerint minden év tavaszán tartják meg a független termékbírálatot, hogy az alkalmasnak talált borok április végétől a hazai és külföldi üzletekbe kerülhessenek - közölte a Balatoni Kör elnöke, akinek várakozásai szerint így a globalizált piacon is versenyképessé válhat a balatoni bor.

Kardos Gábor elárulta: a kezdeményezéshez már jelezte csatlakozását a Homola, a Pócz, a Káli Kövek és a Borbély Családi Pincészet is.

Forrás: MTI


Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai

Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai 

A ragadós száj-, és körömfájás járvány miatt korábban elrendelt korlátozásokat enyhítették.
Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól

Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól 

A döntés hátterében a kormányzati finanszírozás leállása állhat.
Egészségőrzés, sportaktivitás figyelése és egy ellenőrzött asszó

Egészségőrzés, sportaktivitás figyelése és egy ellenőrzött asszó 

Beszámoló a Huawei új okosóra termékeit előzetesen bemutató magyarországi sajtóeseményről.
Újabb Festetics-kincsek a keszthelyi Kastélymúzeumban

Újabb Festetics-kincsek a keszthelyi Kastélymúzeumban 

A látogatói élmény fokozása és a szolgáltatások minőségének javítása érdekében további fejlesztéseket terveznek a következő egy évben.
Életre kel Gustav Klimt arany világa

Életre kel Gustav Klimt arany világa 

A Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív produkció a legmodernebb technika segítségével vezeti be a látogatókat Klimt csodálatos világába, amely több mint száz évvel a művész halála után is lenyűgözi a közönséget.
Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén

Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén 

A szervezők meghosszabbították a pályázati határidőt két héttel.
Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió

Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió 

A pályázat előkészítése befejeződött, célja, hogy a rendszeres mozgást minden korosztály számára a mindennapok részévé tegye.
Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai

Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai 

Inspiráló helyszínen különleges díjátadó gála zajlott május 13-án este.
Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón

Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón 

2025. május 30-án nyílik a 21. Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállítás és Vásár.
Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján

Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján 

Idén a tudomány és a művészet kapcsolata a rendezvény kiemelt témája.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.