Inkább a Balaton déli partján építik meg az óriás víziparkot

Fűzfő helyett Balatonszemes lehet a nyertese annak a projektnek, melynek keretében felépítenék a világ legnagyobb fedett víziparkját.

Ahogy arról nemrég beszámoltunk a Balatontipp cikke alapján, Balatonfűzfő és Balatonalmádi között, a vörösberényi Balaton-part mellé tervezték megépíteni a világ legnagyobb fedett víziparkját, egy 110 hektáros, speciális fóliaszerkezettel fedett vizes szórakoztató centrumot.

A Sonline.hu azonban úgy tudja, most mégis Balatonszemes lehet a befutó, a lapnak Gulyás Péter projektvezető meg is erősítette azokat a híreket, miszerint mégis inkább a déli partra vinné a beruházást. "Az a település, ahol az Aqua Regnum Hungary be lesz jegyezve, a tervezett évi 65 milliárd forint árbevételből származó helyi adóbevétellel gazdálkodhat több évtizeden keresztül" - nyilatkozta Gulyás.

A cornwalli Édenkertben találkozott a megoldással Gulyás Péter, az Aqua Regnum Hungary névre keresztelt élményközpont kitalálója és projektgazdája. Igaz, amit ő kigondolt, negyvenszerese az angliai Édenkertnek, de az azt felépítő szakemberek szerint a méret nem lehet akadály.

A tervek között szerepel például egy olyan gyógyhatású meleg vizes medencecsoport, amiben a Kárpát-medence valamennyi ismert gyógyvizét ki lehetne próbálni, de helyet kapnának itt többek között viíisí- és korcsolyapályák, ellenáramlású szörfpálya, a Balatonnal közvetlen kapcsolatban lévő barlangfürdő, sziklatrambulin, vízesés, pálmaligetek, vízi vidámpark, kalandpark és vízi cirkusz is.

Bővebben ide kattintva olvashat a projektről, melyről már külföldi lapok is cikkeznek, többek között a Travel Trade Europe is beszámolt a víziparkról.

Forrás: Sonline


Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.
Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták?

Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták? 

Ez jelentősen függ attól is, honnan érkeznek és mennyi ideig tartózkodnak fővárosunkban a városlátogató vendégek.
Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről

Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről 

Az ALDI Utazás megbízásából készült országos reprezentatív felmérés szerint a gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni.
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.
Fókuszban a gólyavédelmi program

Fókuszban a gólyavédelmi program 

A fenntartható örökség fókuszába került a Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.