Iron Maiden lesz a VOLT-on

A Depeche Mode és az Iron Maiden is fellép a jövő évi Telekom VOLT Fesztiválon Sopronban. Mellettük a Hurts és a Hollywood Undead koncertjét is bejelentették hétfőn a szervezők, akik minden eddiginél nagyobb érdeklődésre számítanak.

A Depeche Mode 1985-ben koncertezett először Magyarországon, legutóbb idén májusban voltak a Groupama Arénában és jövőre a VOLT előtt februárban is jönnek, akkor a Papp László Budapest Sportarénában játszanak. A szintén brit, heavy metált játszó Iron Maiden eddig tizenkétszer lépett fel Magyarországon, legutóbb éppen a VOLT-on tavaly.

{youtube|id=r9dWsSYStRM}

A soproni fesztivál 2018. június 26-án a nulladik napon a Depeche Mode koncertjével fog kezdődni. A szervezők által az MTI-hez eljuttatott közlemény idézi Lobenwein Norbertet, a VOLT alapító-főszervezőjét, aki kiemelte: az esemény a kultikus brit csapat első magyarországi fesztiválkoncertje lesz az eddigi stadion- és arénafellépések után.

A több mint négy évtizede működő Iron Maiden tavaly Sopronban teltházas koncertet adott, jövőre a Legacy of the Beast turné keretében érkezik; a koncertsorozatot az azonos nevű mobiljáték és képregény ihlette. Bruce Dickinson és csapata új lemeze, a The Book of Souls: Live Chapter című koncertanyag ezen a héten jelenik meg. Néhány hete, októberben került a piacra az elektronikus zene egyik brit élcsapata, a Hurts negyedik stúdióalbuma. A Desire című anyagot jövő nyáron Sopronban is bemutatja az együttes, amely tavaly a Szigeten adott sikeres koncertet.

Szintén fellép a 2018-as VOLT-on a Los Angeles-i rap-rock sztárcsapat, a Hollywood Undead, amely tavaly a zamárdi Strand fesztiválon játszott. A drum'n'bass rajongók az idei Szigeten is látott brit Rudimental dj-szettjére táncolhatnak a Telekom VOLT Fesztiválon. A Petőfi Zenei Díj gálának, a Petőfi Rádió nagyszabású showműsorának jövőre is a soproni rendezvény ad otthont, ezúttal az esemény első napján, június 27-én, amikor a Hurts lesz a fő fellépő.

Forrás: MTI


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.