Itt az első hazai LinkedIn riport

Egyre több magyar felsővezető használja aktívan kommunikációs és cégvezetési célból a LinkedInt a TOP50 hazai nagyvállalat körében – derült ki az Uniomedia most megjelent, a szakmai közösségi portált, valamint az ott jelen lévő 200 felsővezető oldalát vizsgáló felméréséből.

• Kiderült, kik a legaktívabbak a TOP50 cég vezetői közül a LinkedInen

• Nem csupán a követőszám, az interakciók aránya is legalább annyira fontos

• Elszalasztott lehetőség, ha népes a követőtábor, de passzív a közösség

Összesen több, mint 100 ezren követik a nagyvállalati topvezetőket, míg 39 menedzser követőbázisa haladja meg az 1000 főt. A legnagyobb közösséggel a Telekom felsővezetői büszkélkedhetnek.

Egyre aktívabbak a magyar nagyvállalatok felsővezetői a LinkedInen, ami egyértelmű jele annak, hogy a szakmai közösségi platform szerves és megkerülhetetlen részévé vált a vállalati- és márkakommunikációnak – derült ki abból a 2021 nyarán készült kutatásból¹, amelynek során az 50 legnagyobb magyar nagyvállalat² vezérigazgatójának, HR-, kommunikációs és marketingvezetőjének LinkedIn jelenlétét vizsgálta3 az Uniomedia. Kommunikációs szempontból egyre aktívabbak a csúcsvezetők, a kommunikációs és a HR-szakemberek a LinkedInen, a marketingvezetők között azonban jelentős arányban szerepelnek azok, akik passzív profillal vannak jelen a szakmai hálón.

Engagement alapján a mezőnyt Rékasi Tibor, a Telekom CEO-ja vezeti 137%-kal. Összességében a legjobb 5 arányt elérő vezető közül hárman a kommunikációs területen dolgoznak, ez önmagában is jól jelzi, hogy a LinkedIn mostanra már nem csupán a toborzás eszköze, hanem sokkal inkább az üzleti kommunikáció platformja lett.

A TOP5 engagement aránnyal rendelkező vezető a LinkedInen:

• Rékasi Tibor, Magyar Telekom Távközlési Nyrt.: 137%
• Vogronics Krisztina, Phoenix Pharma Zrt.: 59%
• Bodó Teodóra, Bosch Csoport Zrt. 49%
• Hevesi Nóra, Tesco-Global Zrt. 43%
• Friedl Zsuzsanna, Magyar Telekom Távközlési Nyrt. 42%

Az 50 legnagyobb magyar vállalat vezérigazgatója között:

• Dr. Keszte Róbert (Continental Automotive Hungary Kft.), Rékasi Tibor (Magyar Telekom Távközlési Nyrt.) és Heiszler Gabriella (Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.) alkotja a CEO TOP3-at kizárólag a követőszámok alapján.

• Ha azonban az interakciók és a követőszámok arányát, azaz az ún. engagement rate-et nézzük, akkor: Rékasi Tibor (Magyar Telekom Távközlési Nyrt.), Solti Andrea (Shell Hungary Zrt.) és Varga Balázs (Eaton Enterprises Kft.) nevére módosul a lista.

A HR-vezetők listáján:

• A követőszám alapú TOP3:

Kósa Barbara (Harman Becker Kft.),Simon Csilla (Magyar Posta Zrt.) és Osváth-Bori Mercédesz (Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.)

• Az interakciók és a követőszámok arányát, az engagement rate-et is figyelembe véve Friedl Zsuzsanna (Magyar Telekom Távközlési Nyrt.), Fluck Benedek (MVM Zrt.) és Gazdag András (Schaeffler Savaria Kft.) a sorrend.

A kommunikációs és marketing vezetők között:

• A legtöbb követője Bánhegyi Zsófiának (Szerencsejáték Zrt.), Szabó Bélának (Magyar Telekom Távközlési Nyrt.) és Kutas Istvánnak (Magyar Telekom Távközlési Nyrt.) van.
• Az interakciók és a követőszámok arányát, az engagement rate-et is figyelembe véve Vogronics Krisztina (Phoenix Pharma Zrt.), Bodó Teodóra (Bosch Csoport) és Hevesi Nóra (Tesco-Global Zrt.) profilja a legaktívabb.

A 200 felsővezető LinkedIn profiljának elemzése során az Uniomedia munkatársai mindössze 39 olyan vezetőt találtak, akinek 1000 fölött volt a követőszáma, míg a vizsgált felsővezetői célcsoport össz követőszáma meghaladta a 100 ezret!

A TOP 50 nagyvállalat felsővezetőinek LinkedIn közössége követőszám alapján, 2021. szeptember 8-án:

1. Continental Automotive Hungary Kft. Dr. Keszte Róbert 4 131
2. Harman Becker Kft. Kósa Barbara 3 767
3. Szerencsejáték Zrt. Bánhegyi Zsófia 3 208
4. Magyar Telekom Távközlési Nyrt. Szabó Béla 2 837
5. Tesco-Global Zrt. Hevesi Nóra 2 796

A TOP50 nagyvállalat felsővezetőinek LinkedIn közössége követőszám alapján, szakterület szerinti csoportosításban, 2021. szeptember 8-án:

CEO:
1. Continental Automotive Hungary Kft. Dr. Keszte Róbert 4 131
2. Magyar Telekom Távközlési Nyrt. Rékasi Tibor 2 340
3. SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. Heiszler Gabriella 1 948
4. Jabil Circuit Magyarország Kft. Sergio Alonso Cadavid 1 716
5. Teva Gyógyszergyár Zrt. Bjorn Hultermans 1 578

HR:
1. Harman Becker Kft. Kósa Barbara 3 767
2. Lidl Magyarország Osváth-Bori Mercédesz 2 463
3. Magyar Posta Zrt. Simon Csilla 2 402
4. Magyar Telekom Távközlési Nyrt. Friedl Zsuzsanna 2 006
5. Samsung Electronics Zong Attila 1 873

Kommunikáció és marketing:
1. Szerencsejáték Zrt. Bánhegyi Zsófia 3 208
2. Magyar Telekom Távközlési Nyrt. Szabó Béla 2 837
3. Tesco-Global Zrt. Hevesi Nóra 2 796
4. Magyar Telekom Távközlési Nyrt. Kutas István 2 755
5. Bosch Csoport Bodó Teodóra 2 215

A sorrend engagement szerint és szakterület alapján a vizsgált időszakban
(2021. május-július):

CEO:
1. Magyar Telekom Távközlési Nyrt. Rékasi Tibor 137%
2. Shell Hungary Zrt. Solti Andrea 32%
3. Eaton Enterprises (Hungary) Kft. Varga Balázs 18%
4. Continental Automotive Hungary Kft. Dr. Keszte Róbert 14%
5. Howmet-Köfém Kft. Katus István 12%

HR:
1. Magyar Telekom Távközlési Nyrt. Friedl Zsuzsanna 42%
2. MVM Zrt. Fluck Benedek 38%
3. Schaeffler Savaria Kft. Gazdag András 29%
4. Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. Erdei Katalin 21%
5. GE Magyarország Szabó Letícia 19%

Kommunikáció és marketing:
1. Phoenix Pharma Zrt. Vogronics Krisztina 59%
2. Bosch Csoport Bodó Teodóra 49%
3. Tesco-Global Zrt. Hevesi Nóra 43%
4. Szerencsejáték Zrt. Bánhegyi Zsófia 37%
5. Porsche Hungária Kft. Bujjáki Zsolt 26%

Forrás: Uniomedia / Hrpwr


Táncra perdült a Szabadság-szobor

Táncra perdült a Szabadság-szobor 

Különleges látványban lehetett része, aki a október 11-én este a Fővám téren járt.
Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban 

Már nyáron körbejárta az internetet a hír, hogy lejárt Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. között a 2024-ig tartó szerződés, most kiderült: nincs folytatás.
Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba

Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba 

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására. Most már a Balatonban is megtalálható.
FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.
Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz

Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz 

A legendás vendéglátóhely október 28-án nyit ki utoljára.
Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót

Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót 

A székesegyház hatvan méteres tornyában ünnepelte az egymilliomodik látogatóját a Pécsi Püspökség.
Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs!

Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs! 

Kiemelten sok programmal készülnek az őszi szünetre a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben és a világörökségi helyszíneken.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.