Januárban indul a kötelező üvegvisszaváltási rendszer

Januárban indul a meghatározott űrtartalmú fém-, üveg- és műanyag palackokra és dobozokra vonatkozó kötelező visszaváltási rendszer - olvastuk az Index.hu-n.

A fogyasztóbarát megoldást a koncessziós társaság működteti majd a gyártók és kereskedők együttműködésével – mondta Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expo és Élményprogramon.
 

A tervek szerint kötelező átvételt írnak elő a 400 négyzetmétert meghaladó eladótérrel rendelkező élelmiszer-értékesítőknek, forgalmazóknak az ezer főnél nagyobb népességű településeken – írja az MTI.

A visszaváltási díj 50 forint lesz egységesen az egyutas, azaz egyszeri felhasználásra alkalmas csomagolások, és a gyártók által meghatározott összegű a többutas, többször használható csomagolások esetében.

Elmondta, hogy mintegy 20 millió tonna hulladék keletkezik évente Magyarországon a legutóbbi adatok szerint, ennek fele az építési-bontási hulladék. Az új koncessziós rendszerben mintegy 4,5 millió tonna hulladékot kezelnek. A magyar hulladékgazdálkodás átszervezése elindult, számos új szereplő lép be még a rendszerbe. A hulladékban számos olyan érték van, amit vissza lehet forgatni a gazdaságba.

Tovább az Index.hu-ra >>

Forrás: index.hu


Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.
Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett

Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett  

A színes kínálat mind a helyiek, mind a városba látogató turisták részére tartogat számos új történetet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.