Jelentős támogatás a magyar kulturális örökségek megőrzésére

55 milliárd forintos kerettel elindult a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogramra, valamint több mint 35 milliárd forint hazai költségvetési forrás bevonásával a Modern Városok Program örökségvédelmi beruházásai is.

A Modern Városok Program egyik legjelentősebb beruházásának keretében megújul Sopron történelmi belvárosa, a középkori várnegyed és a Szent-Mihály templom, valamint elindul a Sekrestyésház, a Soproni Várfal, a Fabricius-ház, a Tábornokház és a Storno-ház fejlesztése, illetve a Múzeumnegyed kialakítása is.

A soproni műemléki felújításokhoz a magyar kormány több mint 9 milliárd forint támogatást biztosít. Még az idén elkezdődhet az egri vár és környezete fejlesztési programjának megvalósítása közel 5 milliárd forint költségvetési forrás bevonásával, illetve ugyanekkora összegből, azaz ötmilliárdos hazai támogatásból tovább folytatódhat a Diósgyőri vár komplex fejlesztési programja. Hasonló nagyságú támogatásban részesül a szecessziós kecskeméti Városháza rekonstrukciója is.

A Mindszenty József emlékét megörökítő komplex városfejlesztési program finanszírozására Zalaegerszegnek 5,7 milliárd forintot, Kanizsának a ” kulturális, turisztikai és gasztronómiai látogatóközpont kialakítása az egykori ferences rendházban projekt támogatásához 4,1 milliárd forint támogatást nyújt a kormány. 

A szombathelyi Szent Márton tér felújítását célzó terv II. ütemének megvalósításához 500 millió forintot, míg az egykori kaposvári levéltár rekonstrukciójához, amely a Somogy Megyei Önkormányzatnak nyújtana otthont, 400 millió forinttal járul hozzá a ormányzat.

Forrás: kormany.hu


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.