Jó esélye van Debrecennek az Európa Kulturális Fővárosa címre

Debrecen megpályázza a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet, amelyet egy brit várossal együtt tölthet be - jelentette be a település polgármestere pénteken a térség országgyűlési képviselőivel tartott rendkívüli sajtótájékoztatón.

Nemrég beszámoltunk arról, hogy már várják a magyar települések jelentkezését a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre, Debrecen pedig már be is jelentette, hogy indul a megmérettetésen.

Papp László felidézte, Debrecen 2004-ben kandidált a 2010. évi cím elnyerésére, de akkor Pécs lett Európa Kulturális Fővárosa.

A város azóta az akkori pályázatban szereplő több kulturális fejlesztést megvalósított: elkészült a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ, a Kölcsey Központ, és megújult a nagyerdei szabadtéri színpad - sorolta polgármester, aki szerint a város elérhetősége is javult: ma már Európa számos nagyvárosával van légi összeköttetése.

Papp László szerint Debrecennek vannak kulturális tervei és ambíciói, ami megalapozza a mostani kandidálást. A Modern városok program keretében megkapják azokat a forrásokat, amelyekből megújul a Csokonai Színház épülete, és elvi megállapodást kötöttek a kormánnyal, hogy a szerkezetkész állapotban lévő Latinovits Színház befejezését a magyar-román határon átnyúló alapokból támogatják.



A polgármester hozzátette: szakmai grémium alakul a pályázat részleteinek kidolgozására, a dokumentumban fontos szerepet szánnak a térség településeinek bevonására, és - egyetemváros lévén - a kulturális örökséget továbbvinni hivatott ifjúságra.

Kósa Lajos, Debrecen korábbi polgármestere, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője szerint a város már számos nemzetközi fórumon bizonyította, hogy képes nyerni. "Minden olyan lehetőséget, ami Debrecen további fejlődését támogatja, meg kell ragadni, és ez most komoly lehetőség" - mondta. Kósa Lajos szerint Debrecen Magyarország vezető vidéki városa, amely az elmúlt években európai összehasonlításban is egyedülállóan fejlődött.

Debrecennek jó esélye van arra, hogy nyerjen a pályázaton, de olyan fejlesztéseket kell magvalósítani, amelyek később is fenntarthatók lesznek - figyelmeztetett.

Halász János országgyűlési képviselő, Debrecen korábbi kulturális alpolgármestere párhuzamot vont a 2004-es és a mostani pályázat között. Szavai szerint a "szocialisták zsákmánynak tekintették a kulturális főváros cím megszerzését", de a Fidesz kellett Pécsett is ahhoz, hogy meg tudják valósítani a programokat. A mostani kormány nem zsákmányként, hanem lehetőségként tekint erre a folyamatra, pályázatot hirdet, amelyet nemzetközi szakértői zsűri fog elbírálni - mutatott rá a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) felügyelő testületének elnöke. Kósa Lajos hozzátette: Debrecen képes nyerni, "ha nem cinkelt lapokkal játszanak" a bírálók, és most tisztességes verseny lesz a városok között.

Papp László polgármester az MTI kérdésére válaszolva meggyőződésének adott hangot, hogy hamarosan lehull a lepel a Déri múzeumban letakarva őrzött Golgotáról, és ha Debrecen nyer a kulturális főváros pályázaton, komoly vonzerő lesz a híres Munkácsy-trilógia.

Hozzátette, folyamatos kapcsolatban van Pákh Imrével, a Golgota tulajdonosával, aki az Egyesült Államokból februárban érkezik Magyarországra. A kormány és a Magyar Nemzeti Bank is keresi a megoldás mielőbbi lehetőségét - mondta Debrecen polgármestere.

Forrás: MTI


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.