Jótékonysági rendezvény a turai kastélyban

Hagyományteremtő jótékonysági eseményt rendeznek a turai Schossberger kastély épületében 2014. október 26-án. A szervezők a bevételt a művelődési ház udvarán található terület renoválására szánják, hogy alkalmas legyen rendezvények megtartására, különös tekintettel a gyermekekre. Az összművészeti, színes programban szereplő művészek mindegyike kötődik valamilyen módon Turához, és térítésmentesen vállalták a fellépést vagy az alkotásuk kiállítását.

A Szép Turáért Egyesület október 26-án, vasárnap rendezi meg jótékonysági rendezvényét a turai kastélyban, a Turai Kastély Kft., mint főtámogató bevonásával és a Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár együttműködésével. A szervezők célja, hogy a jobb sorsra érdemes turai művelődési ház rendezvényudvarának, játszóterének, s a képzőművészeket is inspiráló köztéri falfelületének funkcióbővítését, városképi rehabilitációját útjára indítsák. A gyermekeknek a tervek szerint állandó jelleggel játszótér is épülne a kertben.

A jótékonysági rendezvény három nagyobb részre osztható. Az első részben egy különleges zenés-irodalmi program kapott helyet, melyet Maczkó Mária és Petrás Mária énekművészek fémjeleznek, a rendhagyó irodalmi átkötéseket pedig Szegedi Erika színművésznő tolmácsolja. A második részben kiállításmegnyitóra kerül sor, amit Incze Mózes képzőművész és P. Szabó Ernő művészettörténész nyit meg. A 11 felkért – köztük több Munkácsy-díjas – művész (Nagy Árpád Pika, Nagy Gábor, Palkó Tibor) mindegyike 2-2 műalkotást mutat be a tárlaton Basa Anikó rendezésében. Ráadásként egy külön teremben Sára Sándor indiai fotóit is láthatja az érdeklődő közönség. A nap zárásaként pedig egy stílszerű színdarab, Molnár Ferenc: Játék a kastélyban c. műve kerül színpadra a pálmaházban Barabás Tamás rendezésében. A népszerű darabot szintén a környékhez kötődő amatőr és hivatásos színművészek adják elő.


Akiben sikerült felkelteni az érdeklődést a rendezvény iránt, annak érdemes a részletes programot tanulmányoznia, hogy ne maradjon le semmiről. A program és a jegyárak megtalálhatóak a www.turaikastely.hu honlapon is.


Tűzhelyzet Európában, térségünk is érintett

Tűzhelyzet Európában, térségünk is érintett 

Akadémiai jelentés a kockázatokról.
Családi fesztivál Balatonfüreden

Családi fesztivál Balatonfüreden 

Alfáktól Omegáig – Családi fesztivál egészséges egyensúlyban a digitális világgal.
Feloldották az importtilalmat, zöld utat kapott a Gerecse-túra is

Feloldották az importtilalmat, zöld utat kapott a Gerecse-túra is 

Feloldották a száj- és körömfájás miatt elrendelt importtilalmat.
Planet Lens: természetfotósok, filmesek díjazása Veszprémben

Planet Lens: természetfotósok, filmesek díjazása Veszprémben 

A május 15-18. között zajló esemény idén Veszprémben, Európa 2023-as Kulturális Fővárosában jubilál.
Kipukkad a GDP-lufi, de a zöld növekedés is zsákutca

Kipukkad a GDP-lufi, de a zöld növekedés is zsákutca 

Fontos témákról, élénk érdeklődés mellett folyt május 13-án a Magyar Természetvédők Szövetsége által szervezett kerekasztal-beszélgetés a MagNet Házban.
Közel kétezer futó a Kékestetőn

Közel kétezer futó a Kékestetőn 

Május 18-án huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a Renault E-Tech Kékes Csúcsfutást, Magyarország egyik legikonikusabb és legszebb kihívást jelentő futóversenyét.
Gyerek Szigettel kezdődik a vakáció

Gyerek Szigettel kezdődik a vakáció 

Három nap móka, kacagás, tanulás és felfedezés – ez vár minden családra a Hajógyári-szigeten.
Hol élt igazából társasági életet napi mozgás közben a Nemzet Színésze?

Hol élt igazából társasági életet napi mozgás közben a Nemzet Színésze? 

Egy ikonikus budai gyógyfürdőben.
Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai

Ismét látogathatók a Hortobágy turisztikai látványosságai 

A ragadós száj-, és körömfájás járvány miatt korábban elrendelt korlátozásokat enyhítették.
Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól

Búcsú a napközis Erzsébet-táboroktól 

A döntés hátterében a kormányzati finanszírozás leállása állhat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.