Kész az új balatoni nádtérkép

Összességében nőtt a balatoni nádasok területe öt év alatt, a minőségük ugyanakkor romlott, közölte az új balatoni nádtérképet elkészítő munkacsoport vezetője pénteken.

Pomogyi Piroska hidrobiológus kifejtette, a Balaton növényzetének felmérését ötévenként végzik el. Az új nádtérkép 2020-as légi fotók és terepbejárások alapján készült el az Országos Vízügyi Főigazgatósághoz tartozó VIZITERV Environ Kft. megbízásából. Jelenleg még a 2015-ös légi fotók alapján készített nádtérkép van érvényben, az alapján adnak ki engedélyeket. Ezért és a készülő vízparti tervek miatt is fontos az új nádtérkép hatályossá válása, amelyről az illetékes Veszprém Megyei Kormányhivatal dönt majd.

 

A tó jogi partvonalán belül található nádas területe az 1217 hektárnyi sokéves átlaghoz képest 2020-ra 9 hektárral csökkent. A 2015-ös felvételek szerint 3,6 hektárról, 2020-ban már 12,6 újabb hektárnyi területről tűnt el nádas, ami azt is mutatja, hogy több mint háromszorosára nőtt a nádirtási aktivitás öt év alatt - fogalmazott.
Összességében így is nőtt a balatoni nádasok kiterjedése, mivel a tó jogi partvonalán kívüli parti részeken a Balaton vízszintjének emelése miatt a 481 hektárnyi sokéves átlaghoz képest 570 hektárra emelkedett a nádas területe.
A szakember hangsúlyozta, örömre nincs ok, mivel a tó vízminőség- és partvédelmében, valamint az élővilág megőrzésében kulcsfontosságú nádasok minősége tovább romlott az utóbbi években. Ennek oka 90 százalékban az, hogy hosszú évek óta folyamatosan nő az illegális bejárók, feltöltések, kikötők száma. Azzal, hogy megbontják az összefüggő nádast, kiteszik a hullámzás eróziójának, az idegenhonos növények betelepülésének, magyarázta a szakember.
A minőségromlást mutatja, hogy jelentősen csökkent a jó besorolású, köztük a gazdaságilag is hasznosítható nádasok területe. Míg 2008-ban 371 hektár, 2015-ben 157 hektár, 2020-ban már csak 112 hektár volt ez utóbbiak területe a Balatonnál az adatok szerint.
    

Forrás: MTI


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.