Két hónapon át a színházaké a főszerep Debrecenben

Több mint 70 előadást láthatnak az érdeklődők a 10. Színházi Olimpia részeként a Hajdúság fővárosában, ugyanis a nagyszabású rendezvény keretében szervezik meg a Bábművészeti Világtalálkozót, az Országos Színházi Találkozót és az AITA/IATA Nemzetközi Amatőr Színházi Fesztivált is májusban és júniusban.

Vidnyánszki Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója az ezzel kapcsolatos tájékoztatón kiemelte, aki egyben a 10. Színházi Olimpia művészeti vezetője, hogy az olimpia a legnagyobb színházi esemény jelenleg a világon: 58 ország, 400 társulata 750 előadással érkezik Magyarországra. Mint elmondta, az volt a cél, hogy ne csak Budapestre koncentrálódjon a rendezvény, ne csak a kőszínház ünnepe legyen, ezért mindenféle műfajban, a pajtaszínházaktól,  az amatőrszínházakon át a gyermekszínjátszókig bárki megjelenhet az ünnepen.

Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója jelezte: 25 előadást láthat a közönség május 11 és június 16 között Debrecenben. Az olimpia tematikájához kapcsolódva érkezik Lengyelországból a Wanda Siemaszkova Színház előadásában a Mester és Margarita, a Szatmárnémeti Északi Színház a Raszputyint mutatja be, a Csokonai Színház pedig a Finálé című előadásával jelenik meg a programban, amelyhez további 22 produkcióval csatlakozik az ország 22 színháza az Országos Színházi Találkozón.

Pályi János, a Bábművészeti Világtalálkozó művészeti vezetője ismertette, hogy mind a 12 vármegyei jogú város társulatát megkeresték és mindannyian csatlakoztak is az olimpiához. Országosan így 332 előadást láthatnak az érdeklődők 57 hazai és 53 külföldi társulattól, akik 4 kontinens 24 országából érkeznek.
Asbóth Anikó, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke, a debreceni Vojtina Bábszínház igazgatója hozzátette: a városban 34 előadás jelenik meg öt hétvégén keresztül május 8. és június 24. között.
Regős János, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke a sajtótájékoztatón ismertette az AITA/IATA Nemzetközi Amatőr Színházi Fesztivál programjait. Kiemelte, hogy 12 előadás érkezik Debrecenbe többek között Japánból, Finnországból, Franciaországból vagy Marokkóból. Az előadásokat eredeti nyelven tekinthetik meg a színház kedvelők június 19 és 25 között.
A programokról a szinhaz.org oldalon lehet tájékozódni.

Forrás: MTI


Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.
Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett

Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett  

A színes kínálat mind a helyiek, mind a városba látogató turisták részére tartogat számos új történetet.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.