Kiáll a Sziget a háború alatt álló Ukrajna mellett

Több mint tíz ukrán előadó lép fel idén a Sziget fesztiválon, amelynek egyik fontos üzenete a megtámadott Ukrajna melletti kiállás. Orosz fellépők viszont idén nincsenek, de az orosz fesztiválozókat szívesen fogadják.

A nyitónapon, a nagyszínpadon egy fiatal artista, Dima Malakhov mutatta be békepárti produkcióját. A többi színpad legtöbb ukrán fellépőjét pedig egy olyan civil szervezet hozta el a fesztiválra, amelyet a háború miatt munka nélkül maradt zeneipari dolgozók hoztak létre, olvasható az euronews.com helyi beszámolójában.

 

„Néhány fesztiválra ilyen sátrakkal is kitelepülünk, hogy az emberek kérdezhessenek a helzetről, az Ukrajnát jelenleg is védő zenészekről. Adakozni is lehet, és vannak megvásárolható tárgyak, ezek ára jótékony célra megy" - mutatta a szervezet menedzsere, Ola. A fronton harcoló zenészek között egyébként ott van a Pink Floyddal is játszó BoomBox zenekar vezetője, Andrij Hlivnyuk is.

„Az ukrán embereket most már jobban érdekli az ukrán zene, mint korábban. Ezért elkezdtem többet koncertezni, és a streamingszolgáltatókon is többen hallgatják a dalaimat" - mesélte Szofia, aki Promsonya nevű formációjával az első külföldi koncertjét adta a Szigeten.

A fesztiválozók között is sokan vannak ukránok. Anton arról beszéltek az euronews.com riporterének, hogy miközben ők itt megpróbálják jól érezni magukat, rengetegen halnak meg, és így sokkal nehezebb boldognak lenni, mint néhány évvel ezelőtt.

A Lengyelországban lakó Antonhoz hasonlóan a Szigetre érkező ukránok közül sokan a hazájuktól távol élnek - például Magyarországon.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága idén is kint van a fesztiválon, hogy bemutassa, milyen problémáik vannak a menekülteknek.

Forrás: Euronews


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.