Kiemelkedő évet zárt a zalakarosi fürdő

Kiemelkedő üzleti évet zárt tavaly a zalakarosi fürdő, a látogatók száma 5 százalékos növekedéssel meghaladta a 650 ezret - közölte a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az MTI-vel.

Cziráki László elmondta: a 2011-ben regisztrált mélypont után - amikor mintegy 500 ezren váltottak belépőt - évek óta folyamatos emelkedéssel érték el a múlt évben a 650 ezret meghaladó vendégszámot. A város önkormányzatának többségi tulajdonában lévő fürdő bevétele pedig mintegy 100 millió forintos növekedéssel meghaladta az 1,8 milliárd forintot. A vezérigazgató hozzátette: adataik szerint tavaly 14 százalékkal nőtt a komplex, vagyis minden területre belépést lehetővé tévő belépők eladása, ezek száma összességében már nagyobb volt, mint az alap belépők száma. A növekedés pedig azért is örvendetes, mert a nyári szezon sok esős napja vagy a termáltóból elfolyt víz nehézségeket okozott a fürdő számára.

Az idei üzleti év készítésekor nem számoltak további ár- és látogatottsági növekedésre, mert felújítás miatt várhatóan bezárják a fürdővel közvetlen összeköttetésben lévő Freya hotelt, a tavaly indult munkálatok után pedig csak nyárra lesz kész a gyógycentrum teljes felújítása. Terveik szerint a nyári szezonra megoldódik a termáltó vízének elszivárgását okozó cső cseréje is, felújítják a strand működéséhez elengedhetetlen, de már 30 éves, 250 köbméteres gyógyvíztárolót. Őszre új szaunakomplexumot is építenek 100 millió forintos állami pályázati támogatással, illetve hasonló összegű forrás segíti a 3 csillagos fürdőhotel felújítását is. Már 2020-ra tervezett feladat a fürdő beléptetőrendszerének cseréje, illetve újdonságként egy ötcsillagos termálkemping kialakítása - ismertette a vezérigazgató.

Forrás: MTI


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.