Kiemelkedő sport- és fürdőközpont jön létre 17 milliárdból

Több mint 17 milliárd forint értékű fejlesztés lesz a budapesti Dagály fürdő területén - tájékoztatta Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes a fürdő törzsvendégeit szerdán a helyszínen.

A főpolgármester-helyettes elmondta, a fejlesztésnek két nagy külön része és üteme lesz: az egyik a 2021-es úszó- és vízilabda-világbajnoksághoz szükséges létesítmények létrehozása, ami egy körülbelül 14 milliárd forintos projekt, a másik pedig magának a Dagály fürdőnek a fejlesztése mintegy 3,5 milliárd forint értékben.

A Dagály fürdő fejlesztését az önkormányzat, az úszópalota létesítését a kormány finanszírozza - tájékoztatott Bagdy Gábor.

A főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott, ki kell használni azt a csodálatos, "Isten áldásaként kapott" természeti örökséget, amelynek részei a gyógyfürdők is. Elmondta, több gyógyfürdő felújítása már folyamatban van, a Rudas fürdőé hamarosan be is fejeződik.

Gyógyvíz és gyermekparadicsom

A Dagály fürdő felújításával kapcsolatban kitért arra, hogy a tervek szerint létrehoznak egy vagy több belső, fedett gyógyvizes medencét, valamint egy "gyermekparadicsomot", amely a családok együtt pihenését szolgálja.

Hozzátette, a fürdő területén az ország egyik kiemelkedő sportközpontja és fürdőközpontja fog létrejönni.

Mikó László építészmérnök ezután részletesen ismertette a Dagály fürdő átépítésének koncepciótervét. Elmondta, hogy a fejlesztésnek három célja van. Egyrészt idejétmúltak és elhasználódtak a fürdő épületei, másrészt szeretnék bővíteni a szolgáltatások körét, különösen a téli, zárt terű szolgáltatásokat. Másrészt az úszópalota felépítése területben, épületállományban bizonyos veszteségeket okoz a fürdőnek, amelyet pótolni kell.

Tájékoztatása szerint felépítenek a többi között egy új medencecsarnokot, egy multifunkcionális épületet, egy nyári bejáratot és egy csúszdatoronyot. Kiemelte, hogy a meglévő kültéri medencéknek körülbelül a kétharmadát fedetté teszik. A felújítás során elbontják a pavilonbüféket, a vetkőzőkabinokat, az étterem épületét és a gazdasági épületet.

Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a munkálatokat 2015 szeptemberében kezdik, és húsz hónapra becsülik a kivitelezési időt.
Arra a kérdésre, hogy mikor lesz zárva a fürdő, a vezérigazgató nem tudott válaszolni, de - mint mondta - igyekezni fognak, hogy "folyamatos üzemben" végezzék a munkálatokat.

Forrás: MTI


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.