Kiemelten támogatja a termelői piacokat a NAK

Kiemelt terület a vidékfejlesztési programon belül a rövid ellátási láncok, termelői piacok támogatása - mondta Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakmai főigazgató-helyettese kedden az M1 aktuális csatornán.

Papp Gergely hozzátette: a fogyasztók egyre tudatosabbá váltak az elmúlt évtizedben, szeretnék tudni, ki állítja elő az adott élelmiszert. A vidékfejlesztési program egyik tematikus alprogramja ezért kifejezetten a termelői piacokat szervezőket támogatja, amelyek - akár online formában is - elősegítik a termelők és a fogyasztók közti rövid ellátási láncok kialakítását.

Nagy szükség van a termelői piacokra, mivel közgazdaságilag bizonyított, hogy valaki minél közelebb van a fogyasztóhoz az ellátási láncban, annál nagyobb jövedelmet realizálhat, így a termelők is jól járnak a közvetlen értékesítéssel - fejtette ki.

A vidékfejlesztési program másik tematikus alprogramja a fiatal gazdákra koncentrál - mondta a NAK főigazgató-helyettese. A generációváltás hiánya, elöregedés a mezőgazdaság egyik legsúlyosabb problémája egész Európában, ezért kiemelt területe a mostani programnak, hogy egyre több a 40 év alatti gazdálkodó kezdjen mezőgazdasági tevékenységbe - fejtette ki.

Papp Gergely elmondta: első körben az agrárkörnyezet-gazdálkodási programokra, az ökológiai gazdálkodás támogatására, trágyatárolók fejlesztésére, valamint a helyi fejlesztési stratégiák kialakítására írnak ki pályázatokat, várhatóan szeptemberben.

A pénz legnagyobb részét, mintegy 40 százalékát beruházási támogatások keretében fizetik ki, amelyek az év vége felé, jövő év elején jelennek meg - mondta. Kiemelt cél a vidéki munkahelyteremtés, így a kertészet, állattenyésztés és az élelmiszer-feldolgozás támogatása, ide koncentrálódik a mintegy 1260 milliárd forintnak a 40 százaléka - fejtette ki.

Papp Gergely arról is tájékoztatott, hogy a NAK elkészített egy 80 oldalas kézikönyvet, ami segíti a gazdákat az uniós pályázati rendszerben való eligazodásban. Ezeket a kiadványokat a jövő héten több mint 100 ezer példányban postázzák ki az érintett gazdálkodóknak, de online is elérhető lesz a kézikönyv - tette hozzá.

Forrás: Élelmiszer Online/MTI


Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.
Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden

Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden 

Három nap, több mint ötven nemzetközi szakértő és rengeteg inspiráló előadás.
Zseblámpával a székesegyházban

Zseblámpával a székesegyházban 

Többek között a Szent Mihály Főszékesegyház harangtornyát is felfedezhetik azok, akik a Múzeumok Éjszakáján a veszprémi várnegyedbe látogatnak.
Októberben indiai esküvő-workshop Budapesten

Októberben indiai esküvő-workshop Budapesten  

A brit-indiai Priti Raichura, a luxusesküvők nemzetközi szakértője a HotelPremio Group-pal együttműködve workshopot szervez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.