Majd azt is kihangsúlyozta, szervezetük továbbra is közösségi élményeket szeretne biztosítani, ahogy tették ezt legutóbb a Metrófesztivál alkalmával (amikor a programok színhelyeként az M3-as metró átadott állomásai szerepeltek), vagy ahogy az elmúlt hétvégén lezajlott nemzetközi Harley Davidson fesztiválon is képviselték Budapestet.
„Minden fontos fővárosi eseményen hangsúlyosan jelen szeretnénk lenni”,
összegezte célkitűzésüket Faix, aki azt is hozzátette, annyira jól sikerült a főváros címerével díszített zászlók kíséretében történt szereplésük a motorosok találkozóján, hogy kitelepülésük másnapjára minden egyes szál zászlójuk köddé vált, de ez akár azt is jelezhette, hogy mennyire érdekli a résztvevőket Budapest.
Következő kitelepülésük különben a Sziget fesztiválon lesz, amikor promójukban olyan un. Sziget Kártyákat (ez a Budapest Kártya aktuális változata lesz) is bevetnek, amelyekkel majd arra ösztönzik a Sziget népét, hogy azzal tömegközlekedjenek a városban, ismerjék meg Budapestet, sőt, e kártya segítségével a Széchenyi fürdőbe is szabadon beléphetnek.
A Formula 1 Magyar Nagydíjjal is született idén együttműködésük, tudtuk meg, ott abban segítik a nézőket, hogy minél egyszerűbben és a legpraktikusabban közelíthessék meg a mogyoródi versenypályát, és térjenek onnan lehetőleg stresszmentesen vissza, Budapestre.
„Nem csak nagy, hanem kisebb fővárosi megmozdulásokon is jelen voltunk eddig, és ezt is folytatjuk tovább”, tette hozzá a vezérigazgató. Budapesti Tavaszi Vásár, Majális, Budapesti Tavaszi Fesztivál, sorolta, majd kihangsúlyozta, mindezek azt a célt szolgálják, hogy
széles kulturális kínálatot biztosítsanak a városlakók és az idelátogatók számára a köztereken.
Ide tartozik az is, hogy hétvégenként megnyitják a pesti alsó rakpartot a gyalogos forgalom, a Duna-partján lazulni vágyók számára. „Itt nem tervezünk zajos fesztiválokat, koncerteket, csupán olyan eszközöket szeretnénk elhelyezni, amelyek a pihenés kellékei lehetnek.”
Ha már viszont a fesztiválok témája szóba került, minden jelenlévőt megnyugtatott – a kerekasztal-rendezvényen a fővárosi turisztikai szakma résztvevőit hívták meg -, hogy lesz Lánchíd fesztivál idén ősszel, amikor egyben a főváros 150. születésnapja is az ünnep tárgya lesz.
És ha már Budapest születésnapja, ennek kapcsán hallhattuk,
tart már a Budapest 150 Torta pályázat, ahol pályázati feltétel, hogy a kerületek ízei, sőt a városrészek is jelenjenek meg.
Végül a Budapest Kártya kapcsán megjegyezte, idén közel kétszer annyit értékesítettek, mint az elmúlt évben, egyébként, tette hozzá Faix, új kártyarendszer kialakításán dolgoznak, amely augusztus elején élesedik majd a rendszerben, és ahol a kulcs szó természetesen a digitalizáció lesz.
A nyári szezonnyitó kerekasztal második megszólalója Németh Balázs volt, aki a közelgő budapesti atlétikai világbajnokságot szervező Budapest 2023 nZrt. vezérigazgatója. Aki elmondta,
32 budapesti szállodánál kötöttek le kontingenst, alapvetően négycsillagos házakban, de van köztük néhány felsőbb kategóriás is.
Négycsillagos házak twin szobáiban helyezik el alapvetően a sportolókat (1 ágyas elhelyezésért külön pluszban fizetni kell), teljes ellátást biztosítanak a versenyzőknek minden szálláshelyen, a VIP-vendégeket és a szponzorokat magasabb kategóriájú szállodákban helyezik el, a médiák képviselői pedig körúti hotelszobákban hajthatják álomra a fejüket. A Hungexpónál lévő hotelbe a versenybírók kerültek, az önkéntes segítnek pedig kollégiumi elhelyezést biztosítanak.
Impozáns számokról is hallhattunk: 77 országból eddig 201 ezer jegyet vásároltak a nézők, 57 százalékban külföldről. A legtöbben az Egyesült Királyságból, Németországból, a tengerentúlról, Franciaországból, a kelet-európai országokból, skandináv területekről és a spanyoloktól érkeznek. Amúgy
vettek már jegyet Trinidadból és Tobagoból is – szám szerint 5-5 darabot.
Az előzetes várakozások alapján a világbajnokságra 30 ezer külföldi turista érkezik, jellemzően 40 év felettiek, akik az átlagosnál magasabb jövedelmű és költési hajlandóságú vendégek, és átlagban 3-4 éjszakát töltenek majd Budapesten.
Kérdésünkre Németh Balázs elmondta, ukrán sportolók igen, orosz és belorusz atléták azonban nem érkeznek Budapestre. Nézők tekintetében pedig eddig 132 ukrajnai jegyfoglalás érkezett, orosz területről pedig 70 db jegyet vettek.
Forrás: Turizmus Online
Forrás: Fotók forrása: Budapest Brand nZrt.