Koncertek 2015-ben: Slipknot, Roxette, OneRepublic

Mások mellett a Slipknot, a Roxette, a OneRepublic, a Nickelback, a Motörhead és a Bad Manners is fellép 2015-ben Magyarországon. A hazai zenei események közül kiemelkedik a World Music Expo (Womex), amelyet októberben rendeznek Budapesten.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Január 9-én Belgium első számú gitárosa, Philip Catherine dzsesszkvartettjével a Művészetek Palotájában (Müpa) játszik, 10-én a nyolcvanas évek egyik legnagyobb popsztárja, Thomas Anders a Modern Talking Banddel a Syma-csarnokban lép fel, 11-én a holland dzsesszzongorista, Michiel Borstlap triójával szintén a Müpában zenél. 12-én a 20 éves Cotton Club Singers az Erkel Színházban tartja jubileumi koncertjét, 17-én a népzene ünnepét rendezik meg a Müpában a Tokos Zenekar, a Bazseva, a Zombori, a Góbé, az Etnofon Zenei Társulás, Both Miklós és a Palimo Story, a Cimbaliband, valamint a PASO fellépésével. Szintén a Müpában lesz 21-én az Anima Sound System akusztikus koncertje, 24-én a szimfonikus metál kiemelkedő csapata, a holland Epica a Petőfi Csarnokban zenél, aznap a dán Raveonettes duó az A38-on látható és hallható. Szintén a Petőfi Csarnokban január 25-én a power metál svéd híressége, a Sabaton lép fel. A hónap utolsó napján és másnap két klubkoncertet ad az Ignite, a hardcore-punkot játszó amerikai csapat magyar frontemberével, Téglás Zolival: január 31-én a Barba Negrában, február 1-jén az A38 hajón, itt akusztikus műsorral.

Február 4-én a seattle-i drone metál csapat, az Earth az A38-on koncertezik, másnap, 5-én a maszkjairól híres, szintén amerikai szörnymetál zenekar, a Slipknot a Budapest Sportarénában fog zúzni. Február 7-én a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb dzsesszpop csapata, a brit Matt Bianco a MOM Sport Uszoda és Sportközpontban szerepel, 8-án két amerikai dj-sztár, Dj Shadow és Cut Chemist az elektro-funk atyja, Afrika Bambaataa előtt tiszteleg szetjével a Dürer Kertben. Február 9-én a brit dalszerző-előadó, Fink ad műsort zenekarával az A38-on, 23-án a Magyarországra visszajáró amerikai grunge kiválóság, Mark Lanegan és együttese lép fel a hajón. Szintén február 23. az időpontja a kubai-amerikai dzsessztrombitás, Arturo Sandoval koncertjének a Müpában, 24-én aztán egy másik szörnyzenekar, a 2006-os Eurovíziós Dalfesztiválon győztes finn Lordi a Barba Negrában ad koncertet. 27-én az A38-on lesz a brit ska alapvetése, a Bad Manners koncertje.

{youtube|id=XEEasR7hVhA}

Március 8-án Zorán nagykoncertjének helyszíne a Müpa, 12-én a kanadai Devin Townsend lép fel az A38-on, március 30-án az ausztrál posztrock együttes, a Sleepmakeswaves az A38-on zenél.

Április 6-án a 20 éves brit neoprogresszív rockcsapat, az Arena játszik az A38-on, 11-én 40 évnyi rockzenét ünnepel az EDDA Művek a Sportarénában, ezalatt a finn Apocalyptica a Petőfi Csarnokban ad koncertet. 15-én a hatszoros Grammy-díjas amerikai dzsesszszaxofonos és formációja, a David Sanborn Band a Müpában muzsikál, 16-án az amerikai anarchista punkrock együttes, az Against Me! az A38-on lép fel, 22-én pedig minden idők talán legjobb dzsesszdobosa, Jack DeJohnette Made in Chicago című műsorát mutatja be csapatával a Müpában.

Május 19-én a nyolcvanas-kilencvenes évek sikeres svéd popduója, a Roxette lép fel a Budapest Sportarénában, május 30-án az Omega Oratórium beat-mise a Budapest Parkban lesz látható.

 {youtube|id=yCC_b5WHLX0}

Június 7-én az amerikai alterpop színtér kedvence, a OneRepublic játszik az Arénában, június 17-én a kemény zenét képviselő brit Asking Alexandra és a Los Angeles-i Hollywood Undead lép a Budapest Park színpadára. Augusztus 29-én a Disney csatorna tini szappanopera sztárjai adnak koncertet a Sportarénában Violetta Live címmel, ugyanott október 16-án a kanadai rockbanda, a Nickelback zenél. A hazai fesztiválszezont június 17-től 20-ig a Fishing On Orfű nyitja: a Kispál és a Borz ezúttal az 1994 és 1998 közötti dalokból válogat.

{youtube|id=hT_nvWreIhg}

Július 1. és 4. között lesz a soproni VOLT Fesztivál, amelyen fellép a Motörhead, John Newman, Lily Wooda Rise Against, a Parov Stelar and, a Parkway Drive és Ákos is. 2015-ben július 9-től 12-ig tart a Balaton Sound Zamárdiban, július 13. és 19. között lesz a Rockmaraton a Hatebreaddel, a Powerwolffal, a Korpiklaanival és az Exploiteddal (pontos helyszín még nincs, várhatóan Pécs környékén). Július 14-től 19-ig az EFOTT Velencén, július 15-én pedig a VeszprémFest nyitónapján lép fel Roger Hodgson, a legendás Supertramp egykori frontembere. A székesfehérvári FEZEN jövőre július 29. és augusztus 1. között lesz.

A Sziget Fesztivál augusztus 10-től 17-ig fog tartani, az már biztos, hogy a nulladik napon fellé a Florence and the Machine. A B.my.Lake elektronikus zenei fesztivál Balatonvilágoson, illetve a zamárdi Strand fesztivál (itt fellép a teljes hazai élmezőny, köztük a Punnany Massif, a Kiscsillag, a Carbonfools, és Ákos is) egyaránt augusztus 19. és 22. között lesz. A Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) augusztus 25-től 30-ig fog tartani.

{youtube|id=HGH-4jQZRcc}

A magyar dal napja 2015-ben szeptember 13-án vasárnap lesz, az év legfontosabb hazai zenei eseménye pedig kétségkívül a World Music Expo (Womex) lesz október 21-től 25-ig a Művészetek Palotájában és a Millenáris parkban. Korábban még sohasem rendezték meg Kelet-Közép-Európában a világzene első számú nemzetközi eseményét.

2015-ben több magyar zenekar és előadó ünnepel jubileumot, illetve kerek születésnapot. Hetvenéves lesz Szörényi Levente, az Illés együttes egykori frontembere és a Fonográf alapítója, valamint Hobo (Földes László), 45. születésnapját ünnepli az Apostol, 40 éve alakult az EDDA Művek, a Piramis, az East és a Vágtázó Halottkémek, 35 éve a Pokolgép és a Solaris, 30 éve a Ladánybene 27 és a Napoleon Boulevard. Negyedszázados lesz jövőre az Irigy Hónaljmirigy, a Korai Öröm, a Republic, 20 éves a Bon-Bon, a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Cotton Club Singers, a Heaven Street Seven, a Kerekes Band, 15 a Hiperkarma, 10 a Belmondo, az Irie Maffia és a Vad Fruttik.

Forrás: MTI


Meghalt Somogyi Győző

Meghalt Somogyi Győző 

A hírt a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság tudatta tagjaival.
 A Palatinus legnépszerűbb látványossága  visszatért

A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért 

Az idei nyári főszezon egyik kiemelt fejlesztése a Palatinus strand közel százéves hullámgépének felújítása, amely sikeres próbaüzemet követően ismét működik.
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.