Körbejárható lett Magyarország az Országos Kékkörel

Körbejárhatóvá tette Magyarországot az Országos Kékkör Túraútvonal, amelynek szeptember végén lezárult fejlesztéséről szerdán projektzáró eseményen számoltak be Budapesten.

Az Országos Kékkör egységesíti a három Kéktúra-útvonalat, az Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál tiszteletére elnevezett Dél-dunántúli Kéktúrát és a kerékpárral is teljesíthető Alföldi Kéktúrát, így egy Európában is egyedülálló, egységes jelzésű, 2550 kilométeres turistaút jött létre, amely teljesen körbejárhatóvá teszi az országot - mondta el Győri Tamás József, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója a szerdai eseményen.

Kifejtette: a nyolc kisebb fejlesztést egyesítő program összesen 2,7 milliárd forintos uniós támogatásból valósult meg.

Az elnök beszámolt arról, hogy a turistaút helyreállításakor a benövésektől megtisztították a nyomvonalat, jelzésfestéssel látták el és megtisztították a szeméttől végig a teljes 2550 kilométeren, összesen 10 ezer indító, útirányjelző és információs táblát helyeztek ki a tájékozódás elősegítése érdekében és a Kékkör egy részén kerékpáros nyomvonalat is kijelöltek.



A 210 helyszínen 21 konzorciumi partner bevonásával létesült vagy megújult nyolc kilátó, tíz turistaház, 109 pihenőhely, 69 esőbeálló, 11 híd és 23 forrást láttak el medervédelemmel, szolgáltatóhálózat épült ki 250 végponttal, az ebben részt vevő szállásokat, vendéglátó egységeket és kerékpárszervizeket a Természetjáró kártyával ráadásul kedvezményesen lehet igénybe venni.

Az új arculat részeként nemcsak az Országos Kékkör és a kéktúrák kaptak új megjelenést, hanem a tájékoztatást szolgáló ikonrendszer és a pecsételő helyek grafikái is megújultak. Az útvonal nagypontosságú, GPS-alapú felmérése és az adatok térinformatikai rendszerben való rögzítése segítségével pedig tervezhetővé vált a túrázás, hiszen az okostelefonokra fejlesztett mobilapplikációk segítségével akár offline üzemmódban is használhatóvá váltak a helymeghatározást segítő információk.

Mindezek mellett kiépült az úgynevezett Ranger-hálózat is, amelynek feladata az útvonal folyamatos karbantartása, bejelentések és anomáliák kezelése lesz.

A Magyar Természetjáró Szövetség emblematikus jelvényszerző túramozgalmában évtizedek alatt sok ezren vettek részt, az egyes Kéktúrák teljesítőinek száma eddig több mint 7100, az utóbbi két évben 8700-an indultak el a kék úton új igazolófüzettel.

Forrás: MTI


Táncra perdült a Szabadság-szobor

Táncra perdült a Szabadság-szobor 

Különleges látványban lehetett része, aki a október 11-én este a Fővám téren járt.
Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban 

Már nyáron körbejárta az internetet a hír, hogy lejárt Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. között a 2024-ig tartó szerződés, most kiderült: nincs folytatás.
Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba

Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba 

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására. Most már a Balatonban is megtalálható.
FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.
Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz

Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz 

A legendás vendéglátóhely október 28-án nyit ki utoljára.
Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót

Nem akárhol köszöntötték az egymilliomodik látogatót 

A székesegyház hatvan méteres tornyában ünnepelte az egymilliomodik látogatóját a Pécsi Püspökség.
Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs!

Ha programot keres az őszi szünetre, akkor irány Pécs! 

Kiemelten sok programmal készülnek az őszi szünetre a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben és a világörökségi helyszíneken.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.