Körbekerékpározhatóvá válik a Tisza-tó

A tervek szerint 2019 nyarára készül el a Poroszlót Tiszafüreddel összekötő kerékpárút, ezzel körbekerékpározhatóvá válik a Tisza-tó, jelentősen növelve a régió vendégforgalmát és turisztikai bevételeit - mondta Révész Máriusz, kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos szerdán a fejlesztés helyszínén, Poroszló közelében.

A 9 kilométeres szakasz hazai költségvetési forrásból, mintegy nettó 3,1 milliárd forintból épül meg. A kivitelezés jövő tavasszal kezdődik, a munkát a napokban lezárult közbeszerzési eljáráson négy ajánlattevő közül a Hódút Kft. nyerte el - tette hozzá.

Megjegyezte: a Tisza-tó töltéséről ez évtől kitiltott autóforgalom hozadékaként a kiskörei vízlépcsőnél október végéig 30 ezer kerékpárost regisztráltak, mely 50 százalékos növekedést jelent 2016 egészéhez képest. Ennél nagyobb hatású lesz a Poroszló és Tiszafüred között a 33-as számú főút használatát kiváltó új kerékpárút megépítése - tette hozzá.

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott a tájékoztatón hangsúlyozta: ma Magyarországon több millió ember kerékpározik, Dánia és Hollandia után ebben a mutatóban lakosságarányosan a dobogó harmadik fokán állunk Európában. A kormány célja a kerékpározás népszerűsítése, valamint az ehhez szükséges infrastruktúra fejlesztése - húzta alá.

A Poroszló-Tiszafüred kerékpárút megépítését régi adósságnak és előremutató fejlesztésnek nevezte, mely kerékpárral körbejárhatóvá teszi a Tisza-tavat, amivel növeli a régió vonzerejét, vendégforgalmát és turisztikai bevételeit.

Sokak által várt beruházásként szorgalmazta az Egerszalókot Egerrel összekötő kerékpárút mielőbbi megépítését, mely szinte teljessé tenné Heves megye kerékpáros infrastruktúráját.

A kiosztott sajtóanyag szerint az EuroVelo 11 hálózatba csatlakozó Poroszló-Tiszafüred kerékpárút kialakítása során a 33-as főút Tisza-hídja mellé egy 273 méter hosszú, új, konzolos tartószerkezeten nyugvó átkelőt építenek. Ugyancsak új hidak ívelik majd át az Eger-patakot, a Szomorka patakot és a tározó Öblítő csatornáját is. A projekt része továbbá két vasúti kereszteződés megépítése is.

Forrás: MTI


Ha elvonulva a város zajából...

Ha elvonulva a város zajából... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.