Kormánygépként üzemelhet tovább az utolsó Malév-gép

A tíz éve betonon rostokló, 50 személyes Bombardier CRJ–200-ast 230 millió forintért vette meg egy magyar vállalkozás, amely a gépet üzleti céllal adná bérbe. A cég ügyvezetője Szijjártó Péter volt államtitkára, aki egyben annak a banknak a felügyelőbizottsági tagja, amely a projektet hitelezheti.

230 millió forintért értékesítette a Malév felszámolója a hajdani nemzeti légitársaság utolsó vagyonelemeinek egyikét, a HA-LNA lajstromjelű, Bombar­dier CRJ–200-as repülőgépet – tájékoztatta a Népszabadságot Jakab Irén, a Malév felszámolójának illetékes munkatársa. A vevő magyar a Sectum Air Services Kft., amely már átutalta a vételárat, és a repülőgép új tulajdonosaként megkapta a jármű üzemeltetésével kapcsolatos teljes dokumentációt is.

A repülőgép tíz éve nem emelkedett a levegőbe, s bár egy ideig szakszerűen tárolták, az utóbbi években jelentősen elhanyagolták. A Malév Express színeiben egykor szebb napokat látott, 48 személyes repülő jelenleg Ferihegyen az úgynevezett hajtóművező mellett várja sorsa jobbra fordulását.

A repülőgép kormányzati utakra szállíthatja majd az állami vezetőket. A Népszabadság megtalálta a Sectum Air Services Kft. pénzügyi befektetőinek képviselőjét, Boris Mihályt, aki elmondta: üzleti célú repülőként kívánják hasznosítani beszerzésüket. A vásárlást elsősorban azzal indokolta, hogy piackutatásuk szerint Magyarországon nincs olyan, bárki által bérelhető gép, amely ilyen utasszámot ki tudna szolgálni.

– Business jetként húsz-harminc személyes, komfortos utastérrel van üzleti realitása az üzemeltetésnek, így azt cégek vagy sportegyesületek is kibérelhetik privát utakra – mondta Boris. Ugyanakkor leszögezte: jelenleg a gép műszaki átvilágítása zajlik, tehát konkrét döntés még nem született.

Arra a kérdésre, hogy bérbe adják-e majd kormányutakra, illetve indulnak-e a kormányzati repüléseket érintő közbeszerzéseken, úgy reagált, semmilyen felhasználási módot sem zárnak ki.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.