Középkori vásár és Katie Melua a Közép-Dunántúlon

Rendhagyó sajtótájékoztató keretében mutatta be a nyári kampányidőszak legnagyobb közép-dunántúli fesztiváljait a Magyar Turizmus Zrt.

A „Kikiáltó”, azaz Mártonné Máthé Kinga közép-dunántúli igazgató meghívására a „királyi régió” öt legnagyobb régiós fesztiválszervezője jött el június 23-án, hétfőn a budapesti Larus Étterem és Rendezvényközpontba, hogy segítséget nyújtsanak a nyári tervezgetéshez.

Víz, Zene,Virág Fesztivál, Tata - 2014. június 27-29.

Dr. Kozma Gergely, a Víz, Zene, Virág Fesztivál Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint Magyarország legnagyobb családi fesztiválja a tatai, mely 2013-ban a Príma Primissima-díjat is elnyerte. 2014. június 27-29. között, 17 helyszínen közel 200 program várja az érdeklődőket Tata festői környezetében, az Öreg-tó partján. Családi jellegű összművészeti esemény ez, mely a fenntarthatóság köré épül. A Víz a környezetvédelmet és az ökológiát, a Zene a társadalmi befogadást és toleranciát; a Virág a testi-lelki harmóniát, az egészséges táplálkozást, a családi életet jelképezi. A rangos hazai és külföldi zenekarok mellett (Quimby, Belga, Kft, Ghymes, Demjén, Mystery Gang, Alma együttes és még sokan mások) vízi versenyek, vízi felvonulás, fényfestés, virágkiállítás, gyermekprogramok, légi bemutató, tűzijáték, kirakodóvásár, borudvar is szórakoztatja a látogatókat. A fesztivál belépőjeggyel látogatható, a 14 év alattiak, valamint a regisztrált NOE tagok részére azonban a belépés díjmentes. A városban található múzeumok, kiállítások a Fesztivál ideje alatt a fesztiválbelépővel díjmentesen megtekinthetők. (http://vizzenevirag.hu)

Velence-tavi fesztiválhullám és Cigánymeggy Fesztivál, Velencei-tó; Agárdi Cigánymeggy Fesztivál - 2014. július 5.

Vértes Tibor, a Gárdony Város és Térsége Turisztikai Egyesület elnöke és az Agárdi Pálinkafőzde Kft. ügyvezetője, főzőmester elmondta: idén is megrendezi az Agárdi Pálinkafőzde a Cigánymeggy Fesztivált! Július 5-én, szombaton, hungarikum randevúval, kemencés finomságokkal, koncertekkel (fellépők: Myrtill és a Swinguistique, Bloco de Samba Girassol, Fool Moon, Király Viktor), ingyenes lovagoltatással, játszókerttel és természetesen díjnyertes pálinkákkal várnak mindenkit szeretettel Agárdra. A rendezvényre a belépés ingyenes.

A nyár a Velencei-tónál is a fesztiváloké és a vízparti üdülésé. Lesz Lakeside Weekend, VW Bogár Talákozó, koncertek a Popstrandon, Péntek Esti Hangtárlat, Emlékparki Nyár rendezvénysorozat, Régi-Égi Áldás Napja, Velencei Nyári Zenés Esték, Bud Spencer és Terence Hill Rajongói Fesztivál, Anna-napi Gyümölcsünnep, Gárdonyi Géza születésnapi ünnepség, Nemzetközi Néptáncest és Kemencés Kenyérünnep. (http://www.velencei-to.hu)

VeszprémFest, Veszprém - 2014. július 15-20.

Mészáros Zoltán, a Veszprémi Ünnepi Játékok Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője bemutatta a világsztárokat felvonultató veszprémi eseményt.

A VeszprémFest több napon át kínálja különböző zenei műfajok legszínvonalasabb, világhírű előadóit, legyen szó világzenéről, jazzről, klasszikus zenéről, operáról, vagy popzenéről. Az idei nagyszínpadi fellépők: Fatoumata Diawara & Roberto Fonseca, Katie Melua, Vaya Con Dios, The Brand New Heavies, Youssou N’dour és a Magyar Jazz Napja fellépői. A koncertek háttere, természetes díszlete a Veszprémi Vár érseki palotájának gyönyörű barokk épülete. A koncertek belépőjeggyel látogathatók. (http://www.veszpremfest.hu)

Kísérőrendezvényei: A Rozé, Rizling és Jazz Napok, ahol a Balaton környéke kiváló borászatainak kínálatát, kézműves ételeket illetve a hazai jazz élet fiatal egyéniségeit ismerhetik meg a gasztrokulturális élményekre vágyók. Zenei programjai ingyenesen látogathatók. Másik kísérőrendezvénye a Jezsuita kolostorban rendezett programsorozat. 2014 a Nagy Generáció éve - ennek szellemében a kolostor színpadán hallhatjuk Sebestyén Mártát Balogh Kálmánnal és Andrejszki Judittal, Somló Tamást és barátait, Dés Lászlót, valamint a Karácsony János - Angler Ákos duót. A koncertek belépőjeggyel látogathatók.

Végvári Napok, Sümeg - 2014. augusztus 15-17.

Rajnai László, a Sümegi vár művészeti vezetője a ”Történelmi fesztivál, középkori forgatag - egy hétvége a történelem jegyében!” mottójú eseményre invitálta a látogatókat.
A Kisfaludy Várkertben és Magyarország első történelmi élményparkjában mindkét nap 10.00 órától középkori forgatag: kézművesek, vásározók, gyerekfoglalkozások, pónilovaglás, múzeumok, gyermekjátszótér várja a vendégeket. Ízelítő a programokból: jelmezes felvonulás, történelmi lovasjátékok, lovagi torna, olasz zászlóforgatók, spanyol lovas karusszel, a sümegi vár tüzérségi támadása, solymászbemutató, bábelőadás. A programok egy része csak belépőjeggyel látogatható. (http://www.sumegvar.hu)

Koronázási Ünnepi Játékok, Székesfehérvár - 2014. augusztus 16-19.

Dr. Matuz János, a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészeti intendánsa mutatta be a nagyszabású rendezvényt.

A Vörösmarty Színház és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata másodízben, hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Koronázási Ünnepi Játékokat. Eseményei nyomán Magyarország egykori szakrális központjában minden évben néhány napra feltámad a középkor világa, főszerepben egy-egy nagy királyunk alakjával. A belvárosban középkori vásári forgatagot alakítanak ki, királyi óriásbábokkal vonulnak fel. 2014-ben a fesztivál központi alakja Szent László. Cselekedeteit és a róla szóló legendákat a Fény utca hét stációban idézi fel, Európa legnagyobb mozgó történelmi képregényén, mintegy 1 000 m2-en. A Fény utca nappal „Rajz utcává” alakul, hiszen a Rajzolni király! című pályázat nyertes művei kifeszített és kontúrokkal előrerajzolt vásznakon újraszínezhetők lesznek. A magyar királyok egykori koronázó temploma, a Nagyboldogasszony-bazilika helyén, a székesfehérvári Középkori Romkert – Nemzeti Emlékhelyen, Magyarország legnagyobb épített szabadtéri színpadán László király koronázásának szakrális ünnepe elevenedik meg. (http://www.koronazas.hu)

Nyáron, a Közép-Dunántúlon „zsongás”-ra hív még:

XVI. Kocsitoló Fesztivál, Kocs - július 11-13.

Nemzeti Filharmonikusok Beethoven estjei, Martonvásár - július 19-augusztus 02.

Veszprémi Utcazene Fesztivál, Veszprém - július 23-26.

Fehérvári Zenei Napok – FEZEN, Székesfehérvár - július 30-augusztus 02.

Cell-Cup 2014. Nemzetközi Kézilabda Fesztivál, Veszprém - augusztus 12-18.

XV. Tatai Barokk Fesztivál, Tata - augusztus 18-28.

Székesfehérvári Királyi Napok, Székesfehérvár - augusztus 20-24.

Mórikum Kultúr-Fröccs-Fesztivál, Mór - augusztus 20-23.

A királyi régió gazdag történelmi öröksége, a királyok városai, várai, kastélyai, és természeti szépségei nem csupán látnivalók, hanem utánozhatatlan hangulatú fesztiválhelyszínek is.


Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.
Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

Siófokról indul a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza 

Május 12-én igazi világsztárokkal is találkozhatunk!
Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján

Kedvezmények a főváros hivatalos applikációjának születésnapján 

Május 1-jén ünnepelte az ÉnBudapestem applikációja az első születésnapját.
Szibériai tokhalak a Balatonban?

Szibériai tokhalak a Balatonban? 

A Balatonban megjelenő lénai tokok minden bizonnyal a vízgyűjtőn létesült halgazdálkodási létesítményekből szökhettek meg.
Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

Nagy Márton Hévízen: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő 

Nemzetgazdasági miniszter: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra.
Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon

Fővárosi fölény az idei Szakma Sztár Fesztiválon 

Harmincöt budapesti tanuló állhatott dobogóra a Szakma Sztár Fesztiválon.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.