Kutyával strandra? Friss hazai helyzetkép

Uptodate jösszegzés olyan hazai strandokról, ahol nem kell otthon hagyni négylábú kedvencünket, hanem vele együtt lehet megváltani a belépőt, és élvezni a nyár örömeit.

Tíz évvel ezelőtt még szinte ismeretlen fogalom volt a magyar kutyatartók számára a kutyás strand kifejezés, ám az utóbbi években hazánkban is egyre népszerűbbé váltak az olyan szabadvízi fürdőhelyek, ahol a két- és négylábúak szabadon fürdőzhetnek.

 

A kutyabarát trendek változásaira, a kutyások igényeire felfigyelve alakított ki négy önkormányzat az utóbbi öt évben településükön belül kutyás fürdőzési lehetőséget. A minőségi kutyabarát szolgáltatások növekedésének, a kutyatartási kultúra fejlődésének és az állami szerepvállalásnak, valamint a Kutyabarát.hu csapat lobbitevékenységének és szakmai támogatásának köszönhetően jött létre Fonyódon, Balatonföldváron, Keszthelyen és Tiszafüreden kutyás strand.

Mi az a kutyás strand?

Először is tisztázni kell, hogy a „kutyás strand” kifejezés hivatalosan, a meglévő szabályozás alapján nem értelmezhető, ez csak egy, a közbeszédben elterjedt megfogalmazás, hiszen a hazai fürdőhelyek, strandok működését egy 2008-as kormányrendelet szabályozza, mely viszont egyértelműen fogalmazza meg, hogy kutyák ezeken a területeken nem tartózkodhatnak.

Tehát a jelenlegi kutyás strandok olyan területek, melyek hivatalosan nem strandok, azonban fürdésre alkalmasak. A Balatonnál és a Tisza-tónál ezek a hivatalos fürdőhely kategória alól kivont vízparti területek, ahol mindenki saját felelősségére fürödhet – természetesen az önkormányzat vagy üzemeltető szabályainak betartása mellett.

Ugyan igény lenne még rá, hogy több kutyás fürdőzési lehetőség legyen Magyarországon, azonban ennek több akadálya is van jelenleg. Az egyik – például a Balaton-parton - a természetvédelmi területek és meglévő strandok, ahol az önkormányzatok nem tudnak már kialakítani ilyen területeket, valamint az önkormányzatok kedvezőtlen hozzáállása vagy a helyi lakók és nyaralótulajdonosok vétói. Ezeken kívül nagyon fontos, hogy az adott terület és víz megfelelő legyen emberi fürdőzésre is, hiszen egy nem ismert vízminőségű, nem ellenőrzött hely mindenki számára veszélyt jelenthet – általában ezen helyeken a „fürödni tilos” felirat is megtalálható. Elmondható, hogy a kutyás strand csakis ellenőrzött, biztonságos helyen működő, adott esetben külön szolgáltatásokat is nyújtó vízparti terület, ahol kutyák és kutyatartók is tudnak együtt fürdőzni.

Hol vannak kutyás strandok? 

Fonyódi Kutyás Fürdetőhely

Elsőként Fonyódon történt áttörés, még 2015-ben, amikor a város vezetése felvette a kapcsolatot Sziládi-Kovács Tiborral, a Kutyabarát.hu egyik alapítójával, hogy a kijelölt területen milyen módon lehet kialakítani kutyás fürdőzési lehetőséget. Az együttműködés során 2016-ra a terület már alkalmassá vált arra, hogy nyugodt és biztonságos körülmények között várja a kutyás vendégeket. A Kutyabarát.hu csapata megalkotta az azóta is érvényben lévő „kutyás strand etikettet”, továbbá 2017-ben már nagyszabású, több napos rendezvényt is szervezett a Fonyódra látogató kutyabarátoknak. A strand területe 2021-ben tovább bővült.

Balatonföldvári Kutyabarát Fürdetőhely

2016-ban a balatonföldvári turisztikai egyesület megkeresése után, szintén a Kutyabarát.hu segítségével Balatonföldváron is kijelöltek egy területet a kutyás fürdőzésre. Sajnos azóta itt nem történtek fejlesztések, viszont a terület ingyenesen látogatható.

Keszthelyi Kutyás Park, Piknikkert és Strand

2020-ban a Kutyabarát.hu csapata nagyot lépett, saját kutyás strand üzemeltetésbe kezdett Keszthelyen. A Balaton egyik legideálisabb helyén, a tó legnyugatibb csücskében található a Keszthelyi Kutyás Park, Piknikkert és Strand, ahol a partszakasz a tengerpartokhoz hasonlóan fokozatosan mélyül, így a kutyák számára kiváló vízbejutási lehetőséget biztosít. A keszthelyi strand ezen kívül, igazi kutyás közösségi tér is, kutya-játszótérrel, nyitott könyvtárral, társasjáték-sarokkal, vendéglátóegységgel, a környék legjobb lángosával, ahol nemcsak nyári szezonban, de szezonon kívül is több rendezvényt szerveznek. A Keszthelyi Kutyás Park, Piknikkert és Strand 2021-ben elnyerte a Keszthely Város Turizmusáért kitüntető címet is.

Tiszafüredi Kutyabarát Fürdőhely – Mancsos Pancsoló

Nemcsak a Balatonnál, hanem a keleti országrészben is történt „kutyabarát” fejlődés. Tiszafüred önkormányzata 2018-ban kereste meg szintén a Kutyabarát.hu-t azzal a céllal,

hogy segítsen a Tisza-tó kutyás fürdetőhelyének kialakításában. Az együttműködés során a területi fejlesztések mellett a Mancsos Pancsoló névre keresztelt kutyás strand kommunikációs feladataiban is szerepelt vállalt a Kutyabarát.hu csapata, továbbá rendezvények szervezését is vállalta.

Balatonboglár - megvétózva

Nem mindenhol várta pozitív fogadtatás a kutyás strand ötletét. 2016-ban Balatonbogláron is közbenjárt a Kutyabarát.hu, hogy létrejöhessen kutyás strand, de ott a helyi lakók és nyaralótulajdonosok megvétózták az egyébként már elfogadott képviselő-testületi döntést. Összegezve, a magyar kutyás strand-helyzet fejlődőben van, bár még van hová fejlődni. Az utóbbi évek egyértelműen megmutatták, hogy nagy igény van hazánkban is a kutyás strandokra, azonban egyelőre úgy tűnik, hogy az önkormányzatok a Balatonnál és más nagyobb tavainknál nem terveznek kutyás fürdőzési lehetőséget kialakítani. 

Forrás: Kutyabarát.hu


Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok? FRISSÍTVE

Újra jöhetnek az árstopok? FRISSÍTVE 

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.
Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták?

Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták? 

Ez jelentősen függ attól is, honnan érkeznek és mennyi ideig tartózkodnak fővárosunkban a városlátogató vendégek.
Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről

Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről 

Az ALDI Utazás megbízásából készült országos reprezentatív felmérés szerint a gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni.
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.
Fókuszban a gólyavédelmi program

Fókuszban a gólyavédelmi program 

A fenntartható örökség fókuszába került a Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.
Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon

Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon 

Az elmúlt egy hétben két magyarországi turisztikai szolgáltatás is megszerezte a Good Travel Seal Platinum minősítését.
Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben

Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben 

Több helyen pezsgő vagy Valentin-napi koktél is jár e napon a fürdőbe való jegyhez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.