Lebegő wellness és spa komplexum épül Zalában

Már épül a Zala Springs Golf Resort egyedülálló wellness épülete. A létesítmény autentikus finn szaunával, magas színvonalú szolgáltatásaival kényezteti majd a látogatókat. Az épületet egy tó veszi majd körül, így azt a látszatot fogja kelteni, hogy a föld fölött lebeg.

Folyamatosan zajlanak a fejlesztések Közép-Európa első luxus resortjában. A Zalacsányban található Zala Springs Golf Resort területén már most várja a látogatókat a térség legszínvonalasabb golfpályája, a hozzá tartozó bisztró, klubház és három aparmanház. A resort a tervek szerint több mint ezer főt is ki tud majd szolgálni, akik nagyságrendileg ötszáz lakás és villa irigyelt lakói lesznek, és hamarosan birtokba vehetik az újonnan épülő wellness és fürdő épületet is. A fürdőrészleget az Archikon építésziroda tervezte, Nagy Csaba Ybl-díjas építész és Pólus Károly vezetésével. A cég korábban aktív szerepet vállalt többek közt a Párisi udvar felújításában és szakértelmüknek köszönhetően újra eredeti formájában, Millennium Háza néven nemrégiben nyílt meg a fővárosi Olof Palme Ház is.

Sütő András fejlesztési igazgató arról beszélt, a zalacsányi komplexum pagodaként áll majd a tájban, és egy tavirózsás tó veszi körül, ami azt a látszatot kelti, hogy lebeg a föld felszíne felett. A koncepció lényege, hogy a mennyiség helyett sokkal inkább az exkluzivitásra törekedtünk. A wellness részleg nagyban eltér majd a hazai szállodákban található fürdőktől, hiszen olyan kiváló szakemberek bevonásával zajlott a tervezés, akik a hangsúlyt a golfhoz kapcsolódó feltöltődésre és egészségmegőrzésre fektették – magyarázta. Példaként említette: a medencében úgy lesznek kialakítva fúvókák, hogy azok valóban az izmok regenerálódását szolgálják, ne csak élményt nyújtsanak. Emellett a szauna is autentikus lesz, hiszen egy finn szakember volt segítségükre a megálmodásánál, és nem csak a tipikus északi szaunák hangulatát adja át, de a használata is ennek megfelelően történik majd.

A tervezés során sokat foglalkoztunk balneológiai kérdésekkel, amely a gyógyvizeknek a gyógyfürdői alkalmazásával és hatásaival foglalkozó tudomány, azaz gyógyfürdőtan. Odafigyeltünk, hogy a víz fizikai tényezői, így a hőmérséklete, nyomása, áramlása, felhajtó ereje miként hat majd a fürdőzők szervezetére – fogalmazott. Hozzátette azt is, a látogatók külső és belső medencében is fürödhetnek majd az időjárás függvényében, és egyaránt kiváló lehetőséget biztosít majd az aktív és passzív pihenést kedvelőknek. A vendégek a könnyű ételeket és egészséges italokat árusító bárban tudnak majd kedvük szerint fogyasztani, amely szintén része a komplexum átfogó egészségtudatos filozófiájának.

Forrás: 24.hu


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.