Már 10 ezer vendéglátóüzlet regisztrált az NTAK-ba

Látványos vizualizáció kíséretében mutatta be Czelleng Ádám az MTÜ kutatási igazgatója, hogy az NTAK segítségével nemcsak a múltat, de - a szálláshelyekre beérkező előfoglalások alapján - a jövőt is megismerhetjük.

A Magyar Turisztikai Ügynökség kutatási és ágazati képzési igazgatója Czelleng Ádám azt emelte ki, hogy az NTAK számára nyújtott adatszolgáltatás lehetővé teszi az adatvezérelt ágazatirányítást és a rugalmasan alakítható marketingtevékenységet. Hangsúlyozta, hogy az NTAK és egyéb adatbázisok alkalmazásával a ki nem használt turisztikai potenciál elemezhető, ezáltal növelhető a vendégforgalom. A szakember rámutatott, hogy a 45 ezer szálláshely 80 százaléka az MTÜ által biztosított, ingyenes Vendégem szoftvert használja. Elmondta, hogy társaságuknál bármilyen marketingdöntést hoznak, azt a minden esetben deperszonalizált és nagyrészt aggregált adatokra, és az ebből kijövő eredményekre alapozzák. Az, hogy már előrejelzéseket is tudnak készíteni, nagyon fontos a kampánytevékenység finomhangolása szempontjából. Az algoritmusoknak hála még azt is fillérre pontosan meg lehet mondani, hogy mekkora marketingköltséget érdemes allokálni adott időben, adott piacra.  Azzal, hogy az adatok alapján elemzik a belföldi és külföldi vendégek szokásait, nagyon hatékony és célzott kampányokat tudnak indítani akár célcsoportra, nemre, korra, érdeklődésre való tekintettel. Még az is pontosan meghatározható így, hogy mikor és mit érdemes az imázsfilmben bemutatni, ami biztos elnyeri a targetált turista tetszését.

Tavaly márciusban indították első mesterséges intelligencián alapuló előrejelzéseiket, amelyek segítségével 1-2 százalékos eltérésekkel tudták prognosztizálni a várható vendégéjszaka számokat. A szakember hangsúlyozta, az MTÜ-nek az a célja, hogy mindezt a szálláshelyek számára is egyre nagyobb mértékben rendelkezésre bocsássa, hogy a szolgáltatók is gyorsan reagálhassanak a piaci változásokra. A szakember a 2022-es várakozásokkal kapcsolatban elmondta, hogy az MTÜ folyamatosan frissíti prognózisát a gazdasági környezet alakulásával párhuzamosan. Jelenleg 37 millió vendégéjszaka elérését jósolják az idén, ami már nem marad el jelentősen a 2019-es bezzegév 42 milliós vendégéjszakaszámától. Mostanra egyébként a vendégforgalom háromnegyede és a piaci kapacitások kétharmada visszaépült. A vendéglátás árbevételei 80 százalékkal magasabbak mint 2021-ben. Érdekes adat, hogy az összes online kasszabevétel 8 és fél százaléka vendéglátóhelyeken realizálódik.

A kutatási igazgató azt is kiemelte, hogy a vendéglátó üzletek és a turisztikai attrakciók NTAK-adatszolgáltatásával még teljesebb lesz a kép, amelyet az adatokból összeállíthatnak. Jelenleg több mint 10 ezer vendéglátóhely regisztrált már az NTAK-ba, és érdekesség, hogy Budapesten ezek között a legnagyobb a vegán terméket is kínáló éttermek aránya.

 

 


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.