Márciustól Faix Csaba a BFTK élén

Március 1-től Faix Csaba lesz a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.

Azt írták: a Fővárosi Közgyűlés a BFTK ügyvezetőjének választotta Faix Csabát, aki a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. (BVA) vezetése mellett látja ezt a feladatot. Faix Csaba nyílt pályázaton nyerte el a szervezet vezetését, amely turisztikai és fesztiválszervezési feladatokat lát el. A többi között ez a cég szervezi a Budapesti Tavaszi Fesztivált, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivált és a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt.

Faix Csabát a januári közgyűlés már a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. ügyvezetőjének választotta, így a szakember a két szervezetet párhuzamosan vezeti majd. A tájékoztatás szerint Faix Csaba tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karán és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végezte. 2005 és 2012 között a TV2 politikai újságírója volt. 2010-ben céget alapított, amely tréningek szervezése mellett videófilmeket és employer branding stratégiákat készített. 2014-től a Prezi kommunikációs vezetője.

Forrás: MTI


New York és Cannes után Tiszafüreden ez a kiállítás

New York és Cannes után Tiszafüreden ez a kiállítás 

15 éves alkotótehetség varázsolja el Tiszafüredet.
Gyereknapi programok a repülős múzeumban

Gyereknapi programok a repülős múzeumban 

Gyereknap alkalmából idén is színes programokkal várja a kiránduló családokat RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Az év természetfotósa pályázat átigazolt a Varázslatos Magyarországhoz

Az év természetfotósa pályázat átigazolt a Varázslatos Magyarországhoz  

2025-től az ország egyik legnagyobb természetfotós és természetvédelmi szervezete, a Varázslatos Magyarország rendezi meg Az év természetfotósa pályázatot.
Pajtalátogatások és fényinstallációk az Őrségben

Pajtalátogatások és fényinstallációk az Őrségben 

A rendezvény célja, hogy a résztvevők megérezzék, hogyan válhat egy pajta vagy csűr a közösség színterévé, a természetközeli kultúra otthonává.
Tűzhelyzet Európában, térségünk is érintett

Tűzhelyzet Európában, térségünk is érintett 

Akadémiai jelentés a kockázatokról.
Családi fesztivál Balatonfüreden

Családi fesztivál Balatonfüreden 

Alfáktól Omegáig – Családi fesztivál egészséges egyensúlyban a digitális világgal.
Feloldották az importtilalmat, zöld utat kapott a Gerecse-túra is

Feloldották az importtilalmat, zöld utat kapott a Gerecse-túra is 

Feloldották a száj- és körömfájás miatt elrendelt importtilalmat.
Planet Lens: természetfotósok, filmesek díjazása Veszprémben

Planet Lens: természetfotósok, filmesek díjazása Veszprémben 

A május 15-18. között zajló esemény idén Veszprémben, Európa 2023-as Kulturális Fővárosában jubilál.
Kipukkad a GDP-lufi, de a zöld növekedés is zsákutca

Kipukkad a GDP-lufi, de a zöld növekedés is zsákutca 

Fontos témákról, élénk érdeklődés mellett folyt május 13-án a Magyar Természetvédők Szövetsége által szervezett kerekasztal-beszélgetés a MagNet Házban.
Közel kétezer futó a Kékestetőn

Közel kétezer futó a Kékestetőn 

Május 18-án huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a Renault E-Tech Kékes Csúcsfutást, Magyarország egyik legikonikusabb és legszebb kihívást jelentő futóversenyét.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.