Megérkezett „Csőrike II”-és a „Szarvastehén”

Nyugat-Európában több évtizedes múltra tekint vissza a helikopterek és a merev szárnyas repülőgépek egyedi díszítése, de hazánkban csak a rendszerváltást követően vált lehetővé a légierőben rendszeresített típusok különleges festése. A RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban immár három ilyen gép látható.

A 1904-es oldalszámú, legendás MiG-21-es vadászgép, „Cápeti” volt az első 1992-ben, amely a terepszínű festését lecserélte egy feltűnőbbre. A helikoptereknél a 117-es oldalszámú Mi-24-es „Csőrike” a millennium évében kapta meg „sas tollait”, mely kamuflázsnak is tökéletes volt. Alkotója Simkó Zsolt munkája során airbrush technikát alkalmazott, és a végeredmény mindenkit lenyűgözött, ezért a 2007-es kecskeméti nemzetközi repülőnapra készülő újabb forgószárnyas díszfestését is rábízták. A 714-es Mi-24-es helikopter festésének alapjául a típus NATO kódneve „Hind”, azaz „Szarvastehén” szolgált. A magyar nemzeti színek is hangsúlyosan megjelentek a gépen, leglátványosabban repülés közben voltak láthatóak: piros-fehér-zöld kokárdát formáztak a forgószárny-lapátokon. 2010-ben újabb különleges festésű Mi-24-es mutatkozott be a repülőnapon, amikor Simkó Zsolt újraalkotta a „ragadozómadarat” és a 716-os oldalszámú Mi-24V típusra festve megszületett „Csőrike II”.

2019. november 19-étől mindhárom díszfestésű harci helikopter feltűnik a RepTár udvarán. Az újonnan érkező gépek a fegyvertartó félszárnyak és forgószárnylapátok nélkül érkeznek, ezeket később szállítják ki és szerelik fel, előreláthatólag jövő év tavaszán foglalják el „Cápetiék” mellett.

 


Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.
Fókuszban a gólyavédelmi program

Fókuszban a gólyavédelmi program 

A fenntartható örökség fókuszába került a Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.
Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon

Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon 

Az elmúlt egy hétben két magyarországi turisztikai szolgáltatás is megszerezte a Good Travel Seal Platinum minősítését.
Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben

Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben 

Több helyen pezsgő vagy Valentin-napi koktél is jár e napon a fürdőbe való jegyhez.
Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában

Rekordszámú kiállító az idei képzőművészeti vásáron a Bálnában 

Csütörtökön megnyitja kapuit az ország legjelentősebb művészeti seregszemléje, az Art and Antique Budapest.
Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont

Inváziós faj fenyegeti a Kis-Balatont 

Felbukkant egy új, veszélyes betolakodó: a nutria.
Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély

Virtuálisan bejárható a BOTANIQ Turai Kastély 

Az érdeklődők egy digitális időutazás során egyszerre fedezhetik fel az épület egykori lepusztult állapotát és a felújított kastélyt.
Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető

Szegeden már virágzik az orchidea – tematikus sétákon megtekinthető 

Tematikus sétákon mutatják be a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének virágzó trópusi orchideáit e hét szombaton, majd február 22-én is.
Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny

Budapestről indul, Esztergomban zárul a legnagyobb idei hazai kerékpáros körverseny 

A száz évvel korábbi legelső kiíráshoz hasonlóan a budapesti Szent Gellért térről indul a májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny, amely az esztergomi bazilikánál zárul.
Közösségi élmény és időtlen stílusikonok a BCEFW Fashion Hub jubileumi programjában

Közösségi élmény és időtlen stílusikonok a BCEFW Fashion Hub jubileumi programjában 

Tizenötödik szezonjára készül a Budapest Central European Fashion Week.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.