Megnézheti milyen volt a hagyományos tiszai gazdálkodás

A Tiszához kapcsolódó hagyományos, természetközeli gazdálkodást bemutató program indult uniós támogatással a Dél-Alföldön és Vajdaságban, a projekt részeként megújul az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (ÓNTE) több kiállítása is.

Kiss Róbert, az emlékpark igazgatóhelyettese a program csütörtöki nyitókonferenciáján elmondta, a Zentai Történelmi Levéltárral közösen indított projekt célja a régió településeit földrajzi és szimbolikus értelemben is összekötő Tiszához kapcsolódó gazdasági tevékenységek - az ártéri gazdálkodás, a halászat, a fakitermelés és a hajóépítés - hagyományainak minél mélyebb megismerése és ezek bemutatása korszerű muzeológiai eszközökkel. Fodor István, a Zentai Történelmi Levéltár igazgatója közölte, a 16 hónapos projekt költségvetése meghaladja a 200 ezer eurót, ennek 85 százalékát uniós támogatás fedezi.

A következő hónapokban adatgyűjtés, levéltári kutatás folyik majd a szabadkai és a zentai, valamint a Csongrád-Csanád megyei levéltárban. A munka a 19. és 20. század fordulóján élő, a Tiszához kötődő, természetközeli, hosszúttávon is fenntartható tevékenységet végző gazdálkodókra, vállalkozásokra koncentrál. Az eredményeket adatbázisban, két forráskiadványban és egy tanulmánykötetben gyűjtik össze, tudományos konferenciákat szerveznek, hamarosan középiskolások számára helytörténeti pályázatot hirdetnek, jövő nyáron pedig diáktáborokat rendeznek Ópusztaszeren, illetve Zentán. Egy vándorkiállítást is összeállítanak, ennek anyagát először jövő ősszel az emlékparkban láthatja majd a közönség - tette hozzá a szakember.

Pataki Andor gyűjteménykezelő elmondta, a program fontos eleme az emlékpark a Tiszához kapcsolódó kiállításainak megújítása. A kibővített és átalakított tárlatokon a látogatók megtudhatják, hogyan jut el a Kárpátokból a fa Szegedig, és miként kapcsolta össze az emberek életét a tutajosoktól a hajóácsokig és a városban dolgozó iparosokig. A tárlat a hagyományos halászati eszközöket, a ladikkészítést, a hajó- és bárkatípusokat bemutató elemekkel gazdagodik, és kialakítanak egy a fokgazdálkodást szemléltető terepasztalt is. Restaurálják a Potykát, az egyetlen fennmaradt haltartó bárkát. A faragott orrdíszükről bőgőshajónak is nevezett bárkák szerepe az volt, hogy folyamatosan friss hallal lássák el a szegedieket. A kifogott halakat fajtánként a part közelében kikötött hajó rekeszekre osztott gyomrában tárolták úgy, hogy a jármű lyuggatott oldalán keresztül a folyó vize folyamatosan átáramlott a bárkán - magyarázta a szakember. Szabadtéri tárlat mutatja majd be a halászok és pákászok életét, az ártéri gyümölcsösben a vendégek pedig megismerkedhetnek az őshonos fajtákkal és a méhészet hagyományaival is - tette hozzá Pataki Andor.

Forrás: MTI


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.