Megnyílt az első játszótér - mókusoknak

Ugrándozó mókusok vidám játékát figyelhetik meg a gyermekek az Újpesten létrehozott mókusjátszótéren, amely a K&H állatbarát ligetek program részeként valósult meg. A fenntarthatóságot évek óta fókuszba helyező pénzintézet a zöld felületek növelésén és a biodiverzitás támogatásán túl most egy olyan különleges építményt hozott létre, amelyen az állatok természetes anyagokból kialakított létrákon szaladgálhatnak, kis asztalkáknál falatozhatnak és apró házikókban bújócskázhatnak.

Vadon élő állatokat természetes környezetükben megfigyelni mindig nagy élmény – és ehhez sokszor nem is kell vadasparkba látogatnunk.

Ugrándozó és falatozó mókusokat például Újpesten is láthatunk minden nap, ha útba ejtjük a Farkas-erdő szélén található Mókaligetben a mókusjátszóteret, amely a K&H állatbarát ligetek programhoz kapcsolódóan jött létre.

„A K&H mókusjátszótér azért különleges, mert saját élőhelyükön, egy erdő szélén, de mégis mindenki számára elérhető helyen találkozhatunk ezekkel a kedves kis állatokkal, akik karnyújtásnyira eszegetnek és futkároznak egy különleges építményen”

– mondta el Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs vezetője.

Vadon élő állatokat természetes környezetükben megfigyelni mindig nagy élmény
Vadon élő állatokat természetes környezetükben megfigyelni mindig nagy élmény
Fotó: K&H Állatbarát Ligetek

„A fenntarthatóságot szem előtt tartó pénzintézetként igyekszünk több fronton is hozzájárulni egy élhető bolygó megőrzéséhez. Csökkentjük saját működésünk ökológiai lábnyomát, de ennél még fontosabb, hogy hitelezési és befektetési politikánkat, termékeinket és állományainkat szintén a fenntarthatóság elvei szerint alakítjuk át. Ezek mellett pedig oktatási, ismeretterjesztő és tudatosságépítő programokat indítunk a gyerekek és a felnőttek számára, hisz bolygónk jövője mindannyiunkon múlik. A K&H állatbarát ligeteket azért hoztuk például létre az ország 30 iskolájában és óvodájában, hogy a változatos növényekkel beültetett udvarokon az állatlakhelyeknek, etetőknek és itatóknak köszönhetően testközelből megfigyelhessék a gyerekek a madarakat, pillangókat, sünöket. Az intézményenként 100 négyzetméternyi, összesen 840 növény elültetésével létrejött ligetek a biodiverzitás támogatásán kívül a fiatalok környezetvédelmi edukációját is segítik, hiszen a program része egy oktatási anyag is, amit szakmai partnerünk, a 10 millió Fa Alapítvány készített.”

A mókusjátszóteret természetes anyagokból alakította ki a 10 millió Fa Alapítvány. Az újpesti Mókaligetben (1044 Budapest, Ugró Gyula sor 1-3.) bárki megcsodálhatja az egyedülálló építményt. A mókusokat simogatni nem lehet, hiszen vadon élő állatok, de az etetések időpontjában – reggel 8 és délután 4 órakor – gyakran megjelennek és birtokba veszik a játszóteret is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint ez a videó:

 

Mi is etethetjük a mókusokat

Magyarországon őshonos a vörös mókus, amely védett állat, eszmei értéke 25 000 Ft. Hazánkban több ezer mókus él, alapvetően erdőkben, de a városi fás területeken, így akár a kertünkben is előfordulhatnak. Ha megrágott tobozokat találunk a földön, nagy valószínűséggel a fákon is megpillanthatjuk őket. Bár általában találnak maguknak elegendő eleséget: diót, mogyorót, fenyőmagot, rovarokat, csigát, kártevőket, madártojást, mi is etethetjük őket, főleg a tél beköszöntével, amikor kevesebb az élelem. Elsősorban olajos magvakat adjunk nekik, ezekből sok energiát nyernek, de szívesen esznek almát, gesztenyét, zöldségekből pedig a répa a kedvencük.


Újabb Festetics-kincsek a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban

Újabb Festetics-kincsek a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban 

A látogatói élmény fokozása és a szolgáltatások minőségének javítása érdekében további fejlesztéseket terveznek a következő egy évben.
Életre kel Gustav Klimt arany világa

Életre kel Gustav Klimt arany világa 

A Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív produkció a legmodernebb technika segítségével vezeti be a látogatókat Klimt csodálatos világába, amely több mint száz évvel a művész halála után is lenyűgözi a közönséget.
Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén

Továbbra is nyitva az ablak az ország környezetszépítő versenyén 

A szervezők meghosszabbították a pályázati határidőt két héttel.
Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió

Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió 

A pályázat előkészítése befejeződött, célja, hogy a rendszeres mozgást minden korosztály számára a mindennapok részévé tegye.
Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai

Íme, a 2025. évi Flash Award díjazottjai 

Inspiráló helyszínen különleges díjátadó gála zajlott május 13-án este.
Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón

Virágzó hagyomány Fehérvárcsurgón 

2025. május 30-án nyílik a 21. Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállítás és Vásár.
Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján

Tudomány, művészet és szenvedély az idei Műtárgyak Éjszakáján 

Idén a tudomány és a művészet kapcsolata a rendezvény kiemelt témája.
Idén újra: Öböl-átúszás Tihany és Balatonfüred között

Idén újra: Öböl-átúszás Tihany és Balatonfüred között 

A rendezvény célja nem csupán a sport, hanem a természet, az élmény, a hagyomány és az értékek ünneplése.
Programkavalkád a Tokaj Fesztiválkatlanban

Programkavalkád a Tokaj Fesztiválkatlanban 

Huszonöt programmal várja nyáron látogatóit az ország egyik legnagyobb szabadtéri színháza, a Tokaj Fesztiválkatlan.
Jön: háború utáni és kortárs művek aukciója

Jön: háború utáni és kortárs művek aukciója 

Keserü Ilona drámai képe 40 millió forintos kikiáltási árról indul a Virág Judit Galéria árverésén.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.