A most megnyíló múzeum különlegessége, hogy Magyarország első olyan állandó közgyűjteményi kiállítása, amely teljes egészében a geometrikus absztrakcióra épül, ezzel pedig úttörő szerepet tölt be a hazai kultúrtörténetben, a tárlat 1976-os létrejötte pedig a nyugati művészeti irányzatok felé való nyitás szimbóluma lett.
A felújításon áteső létesítményben immár a teljes kiállítóteret Victor Vasarely művei foglalják el, azzal a nemzetközi anyaggal kiegészítve, amelyet szintén Vasarely adományozott a múzeumnak.
A művész szándéka volt, hogy elődeinek és kortársainak alkotásai saját műveivel együtt legyenek láthatók a pécsi múzeumban.
Fotó: MTI/Ruprech Judit
A jelenlegi rendezés újdonsága, hogy a 20. századi geometrikus absztrakt művészet kiemelkedő alkotóinak művei ezúttal a kiállítás tematikus egységeibe illesztve mutatják be Vasarely művészetének nemzetközi kontextusát.
Szintén újdonság, hogy
magyar-angol nyelvű falszövegek kísérik végig a látogatót a művész életművén, felvillantva Vasarely életének és művészetének legfontosabb állomásait, tematikus fókuszpontjait.
A földszinten Vasarely S.P.A.C.E. néven interaktív múzeumpedagógiai tér is várja az alkotó kedvű látogatókat (S.P.A.C.E. — Szemlélj, Próbálj, Alkoss, Csináld, Élvezd), akik szívesen belépnek Vasarely játékos univerzumába.