A város eklektikus stílusú, bazilika rendszerű, nagykupolás épületét az 1920-as években Baumhorn Lipót (1860-1932) és veje, Somogyi György (1893-1980) tervezte, illetve építtette, majd 1930-ban avatták fel. Akkoriban Gyöngyös lakosságának csaknem tíz százaléka zsidó volt. A többségüket azonban a holokauszt idején elhurcolták és csak egy kis részük élte túl a vészkorszakot. A zsinagóga az eredeti funkciója szerint 1959-ig működött és a hívők közössége is feloszlott. Az épületben pedig bútorboltot nyitottak.
Megújul a gyöngyösi zsinagóga
A Mátra fővárosaként emlegetett Gyöngyösön megújul a belvárosban levő zsinagóga - tudta meg lapunk Weisz Pétertől, a helyi Status Quo Ante zsidó hitközség elnökétől, a Bugát Pál Kórház menedzser főigazgatójától. A közel egy milliárd forintos fejlesztést pályázati támogatásból és más forrásokból valósítják meg.

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban
A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán
A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Jön a fővárosi öbölúszás
Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban
2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál
Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.

Zenei élmények országhatáron innen és túl
A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson
A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.

Itt a friss globális hőtérkép
Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.

Szent Iván éjszakáján chill a város felett
Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel
Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.