Megújul a Hortobágy

A múlt hét végén a Világörökségünk – a Puszta napja címmel két napos rendezvénysorozattal várták a Hortobágyra és térségébe érkezőket.

A mai Hortobágy – amely az UNESCO világörökség része – nem erről híres, szerencsére. A belföldieknek is nyújt érdekes programokat, amint az a közelgő rendezvénykavalkádból kiderül.

A Kilenclyukú híd le lesz zárva
A település központja – a vásártér, a Pásztormúzeum és a Körszín épülete – hamarosan megújul. A kivitelezési munkák miatt a Kilenclyukú hídon idén tavasszal nem tudnak a pásztorok és a jószágok átvonulni – adja hírül a régió Facebook-oldala.

A különböző helyszíneken találkozhatott a látogató a pásztorokkal és jószágaikkal, a térség természeti kincseivel, gyűjthetett élményeket, belekóstolhatott a helyi ételek ízébe, és vihetett magával haza vásárfiát emlékbe.
Járt már Mátán? Ha nem debreceni, vagy helybéli, akkor nem valószínű. Máta Major közigazgatásilag Hortobágy községhez tartozik. A rendezvény mindkét napján meg lehetett itt tekinteni a Renyhe ménes, valamint az Anyakanca ménes csikóival való kihajtását, ami idén különleges attrakció volt.

Ménes kihajtás, díjugrató verseny, madárgyűrűzés
Mindkét napon sokféle program várta a belföldi és külföldi turistákat, látványos pusztai show, kézműves termékek vására, helyi ételek kóstolása a Hortobágyi Csárda jóvoltából. Szombaton került sor a csikós -és fogathajtó bemutatókra, valamint a Barango-LÓ-Kalandtúrára. Vasárnap regionális díjugrató versenyt, valamint a fiatal lovak fogathajtó versenyét rendezték meg.
A halastavi kisvasút indítóállomásán természetismereti kiállítás és játékok keltették fel elsősorban a gyerekek figyelmét. Sokakat érdekelt bizonyára a madárgyűrűzési bemutató. Óránkénti indultak a kisvasúti járatok, a végállomáson távcsővel lehetett megfigyelni a madarakat.
Ingyenes szakvezetéses sétákat szerveztek a Bivalyos-tóhoz, a Halászbárkában pedig filmvetítésekre került sor. Izgalmasnak bizonyult a kisvonatos csillagles is. Április 22-én, a Föld Napja alkalmából, kisvonatozással egybekötött madarásztúra volt.

Halboncolástól a birkakörmölésig
Tudta, hogy csúcsragadozók is élnek a Hortobágyon? Látványetetéssel egybekötött szakvezetéses séta is volt a farkas és az aranysakál kifutójánál. Vadlovak és őstulkok a Kárpát-medencében címmel ugyancsak szakvezetéses sétát szerveztek. A látogatók megismerkedhettek a vízi gerinctelenekkel, a bátrabbak megtekinthették, milyen is egy halboncolás. Terepjárós szafari program, kézműves játszóház és nyereményjáték színesítették a programpalettát.

A Pusztai Állatparkban megtudhattuk, milyen is élőben a birkakörmölés és a birkanyírás, és lovagolhatunk pónin. Este a Lyridák meteorraj- hullócsillag megtekintésére került sor.
Szakvezetéses motorcsónak és kenutúrák a folyón
Ha nem tudta volna, nemcsak a puszta és a település neve Hortobágy, hanem az itteni folyóé is. Különféle vízitúrák, óránként szakvezetéses motorcsónak és kenutúra demonstrálja, mennyiféle élmény várhatja azokat, akik e tájékra ellátogatnak.

Elek Lenke

Privátbankár - Turizmus Online


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.