Menő látogatóközpont nyílt a Budavári Palotában

Többek között maketteken és digitális rekonstrukciókon keresztül mutatja be a Budavári Palota rekonstrukcióját a Hunyadi-udvarban hétfőn megnyílt látogatóközpont.

A Nemzeti Hauszmann Program kettős célt tűzött ki maga elé: a hauszmanni tervek alapján újjáépíteni az előző századfordulón a budavári Palotanegyedben álló épületeket, másrészt ezeket tartalmas programokkal megtölteni - mondta el a látogatóközpont hétfői megnyitóján a Várkapitányság turisztikai, kulturális és kommunikációs vezérigazgató-helyettese.  Sikota Krisztina hozzátette: a Palotanegyed programjaira látogatók száma lassan eléri a pandémia előtti időszakot. Ezért is szükséges az itt igénybe vehető szolgáltatások színvonalának folyamatos emelése: új parkrészek, sétautak, liftek épültek, de új utcabútorokat, ivókutakat és mosdókat is elhelyeztek - számolt be a fejlesztésekről.     

A most megnyílt látogatóközpont is egy budavári hálózat része: itt a közönség nemcsak a Palotanegyed programjairól tájékozódhat és vásárolhat ezekre belépőt, hanem a rekonstrukciós munkálatokról is mindig friss információkat kaphat - jegyezte meg. A vezérigazgató-helyettes elmondása szerint a fogadóépületből válik majd megközelíthetővé a rekonstrukciók után a Dunával párhuzamosan futó díszteremsor is. Jövőre folytatódnak a Dísz téri és Szent György téri építkezések is: jó ütemben halad az egykori Vörös Kereszt-székház, Honvéd Főparancsnokság és József főhercegi palota újjáépítése is - közölte Sikota Krisztina.

Az új látogatóközpont a BLOKK építész műhely tervei alapján készült. Az épület megvalósulásáért a Hello Wood csapata felelt. A 30 négyzetméter alapterületű, könnyűszerkezetes épület tervezése során kiemelt figyelmet kapott, hogy az finoman reagáljon arra az érzékeny környezetre, amelybe kerül. Tömegének kialakításakor a Budai Várnegyed építészete szolgált előképként, ezért a szögletes alaptestet a környezetére jellemző magastető koronázza meg. A magastető csúcsát elmetszve került kialakításra a nyitható tetőbevilágító, amely biztosítja a természetes fény beáramlását. Kortárs megoldásként tükörburkolat került a homlokzatra és a tetőre egyaránt. A tükröződő acéllemez homlokzat és a tetőburkolat hűvösségével szemben áll az épület világos, meleg hangulatú belső tere, amelyet a natúr színű fenyő rétegelt lemez burkolat határoz meg - olvasható a Hello Wood honlapján.

Az új látogatóközpont megjelenése igazodik a már működő, szintén Hello Wood-os három infóponthoz, amelyek a vár 3 helyszínén találhatók: egy a Lánchíd lábánál, egy a Dísz térnél, egy pedig a déli rondellánál. A letisztult, minimalista külsővel rendelkező pavilon információs pontként, illetve szuvenír boltként működik.

 


 


2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél 

A város a főszezon mellett erősödő tavaszi és őszi forgalmat, illetve erős külföldi vendégszám növekedést realizált.
Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken

Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken 

Az új nevek közül a Grammy-díjas amerikai énekes-dalszerző Judith Hill kétségtelenül a 2025-ös Jazzpiknik egyik legnagyobb dobása lesz.
Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban

Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban 

Ezen az estén a klasszikus magyar irodalom nagyjainak emlékét idézik fel.
Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban

Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban 

A tárlat 2025. február 13. és március 30. között látható a Capa Központban.
Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.