Minden ötödik szilveszteri foglalás az észak-alföldi turisztikai régióba szólt

Két-három éjszakára szólt a legtöbb szilveszterre időzített utazás a Szallas.hu adatai szerint. Az újévi foglalások 62 százalékánál 100 000 forint alatt költöttek szállásra a kikapcsolódni vágyók. 28 százalékánál pedig wellness-szálláshelyet választottak.

A szállásfoglaló portál adatai szerint a szilvesztert ünneplő belföldi turisták körében Eger, Szeged és Pécs volt a legnépszerűbb úti cél, de előkelő helyet foglalt el Gyula, Siófok, Budapest, Hajdúszoboszló, valamint Sárvár és Miskolc is. A toplistán helyet kapott még Hévíz és Debrecen is. A szilveszteri foglalások földrajzi megoszlása azt mutatja, hogy az Észak-Alföld régió (20,54 százalék) a legkedveltebb, míg a Balaton (16,33 százalék) és a Dél-Alföld (13,92 százalék) régiókban is jelentős lesz a vendégforgalom.

A szilveszteri foglalások 62 százaléka 100 000 forint alatti értékű. 28 százalék 50 ezer forint alatti és 34 százalék 50-100 ezer forint közötti értékű.

Az óév-búcsúztató vendégek 42 százaléka kettő éjszakára, 26 százaléka három éjszakára, 21 százaléka egy éjszakára foglalt szállást. A szállástípusok tekintetében az apartmanok a legkeresettebbek, a foglalások 33,7 százalékát teszik ki, amit a vendégházak (25,12 százalék), hotelek (24,12 százalék) és panziók (12,05 százalék) követnek. Az „egyéb” kategóriába tartozó szálláshelyek – például kempingek vagy különleges szállások – a foglalások 5,01 százalékát képviselik.

A magyarországi szálláshelyek szilveszterkor változatos programokkal és különleges menüsorral várták vendégeiket, hogy az év utolsó napja felejthetetlen élményt nyújtson. Több helyen volt gálavacsora, fellépő, például humorista, bűvész vagy énekes, zenekar, máshol pedig tombola.


Fotó: pixabay

De nem csak a szállásadók készültek szilveszterre.....

Az év vége közeledtével Magyarország számos települése kínált izgalmas szilveszteri programokat, hogy méltóképpen búcsúztathassuk az óévet és ünnepeljük az új év kezdetét. A nagyobb városokban, például Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Pécsen, változatos koncertek, szabadtéri események és színes programok várják az érdeklődőket. A szilveszteri hangulatot ismert előadók koncertjei, tűzijátékok vagy fényfestések, gasztronómiai különlegességek és családbarát események fokozták, hogy minden korosztály megtalálja a számára ideális szórakozást. 2024-ben is különleges élményekkel várták a fürdők azokat, akik pezsgő medencékben szerették volna búcsúztatni az évet – lesz olyan fürdő, ahol zenés programmal, party hangulattal kápráztatják el a vendégeket. Az időjárás függvényében nagy érdeklődést vártak a hazai sípályákon, és az elmúlt évek nagy sikerei alapján a különböző helyszíneken elérhető tematikus fényparkokban is.

Melyek voltak 2024-ben a magyar vendégek kedvencei?


Fotó: Depositphotos

A piac erősen last minute jellegű volt a Szallas.hu tapasztalatai szerint: a vendégek közeli időpontokat foglaltak nagyobb arányban mind a kedvezményes, mind a normál időszakokban.

„Arra számítunk, hogy ez a trend 2025-ben tovább erősödhet, a szálláskeresés és az utazás időpontja jellemzően ugyanazon hónapra esik majd a következő évben is” – magyarázta Kelemen Lili.

A hazai turisztikai attrakciók közül jellemzően a fürdők, várak és kastélyok voltak a legkeresettebbek 2024-ben. Így például a Gyulai Várfürdő, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőt és a hajdúszoboszlói Gyógyfürdőt is sokan látogatták. De a Hévízi Tófürdő és a Zalakarosi Fürdő is népszerű volt. A négyévszakos sláger egri vár és a Festetics-kastély is sok látogatót vonzott. „A programok és élmények átélése az egyik leggyakoribb utazási motiváció” – magyarázta Kelemen Lili.

 


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.