A II. világháború idején a Honvéd Repülő Kísérleti Intézet (RKI) vizsgálta meg azokat a repülőgépeket, melyeket a Magyarország elleni éjszakai és nappali támadások során lelőttek. Az RKI elsődleges feladata a repülőgéptípusok beazonosítása volt. Abban az esetben, ha roncsot katonai szempontból értékesnek ítélték, akkor beszállították a legközelebbi repülőtérre, kiértékelésre. A roncsok segítségével lehetőség volt az ellenséges repülőgépek vizsgálatára, amit a honi légvédelem a későbbiekben hasznosítani tudott.
Azokat a roncsokat, amelyekre az RKI nem tartott igényt, a helyszínen maradtak, és a honvédség vagy a csendőrök őrizték elszállításukig. 1944. szeptember 26-án az RKI levelet írt a Weiss Mandfréd Gyár igazgatójának, Szmink Viktornak, melyben tájékoztatta, hogy 49 db olyan repülőroncs van az ország területén, melyet nyersanyag hasznosításra átadnak a gyárnak.
Ezen a listán szerepel egy B-17-es roncs is, mely Makádon zuhant le 1944. július 30-án. Minden bizonnyal, a most megtalált repülőgép darabok ebből a gépből származnak, mivel a Duna rendkívül alacsony vízállása miatt Kulcs és Makád között került elő a mederből.
A repülőgép pontos beazonosítása további kutatást igényel. Mészáros Róbert és Radnó György vették észre a vízből kiálló főfutót, majd értesítették róla Szilágyi Tibort és Magó Károly zászlóst, hogy segítsenek a roncs méltó helyen történő kiállításában, melynek helyszínéül a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumot választották.
